Állami gimnázium, Eger, 1896
13 testek összenyomására szolgáló csavar egyensúly feltételét. Tegyük fel, hogy a ható erő P, a tengelytől a távolságban A pontban (5 ábra) hat, merőlegesen úgy a Bz tengelyre, mint AzB síkra. Az R ellenállás ugyanezen tengely irányában fejti ki hatását. A rendszer szerkezete által lehetséges igen kicsiny forgás következtében, az A pont által leirt igen kicsiny csavarvonal P-re eső projectiója tekinthető az a sugarú ú szögű körívnek. A P elmozdulása d=a í>. Az R elmozdulása, ha h jelenti egy csavarmenetnek gasságát a mamert a csavaresése a tengely irányában arányos a forgás nagyságával és h a csavar teljes körülforgása után bekövetkezett esavaresés. Egyensúly esetén P3-J-P3' — 0, miből A P működése annál előnyösebb, minél nagyobb az a és minél kisebb a csavarmenet magassága h. 2. A differential's csigasor. — Ugyanazon szilárd tengely körül forogható, egymástól kevéssel külömböző R és r sugarú 2 csiga és egy mozgó csiga, melyen az R (6. ábra) teher csüng, egy önmagába visszatérő fonállal van összekötve. Ha a ható erő p-ben a nyíl irányában a fonálnak 3 elmozdulást kölcsönöz, akkor a fonál a része 8 darabbal az R csigára T fölcsavarodik, b része pedig 5— darabbal lefojtődik. A teher