Állami gimnázium, Eger, 1894

A nyelvek és irodalmak tanításának módszeréhez.

Az utóbbi évek középiskolai tanügyi irodalmában legtöbb vitára a nyelvek és irodalmak tanítása szolgált alkalmai, a nélkül, hogy a megoldáshoz közelebb jutottunk volna. Igen alapos, széles látókörű és nagybecsű dolgozatok jelentek meg <3 kérdésről az intézeti évi értesítőkben és folyóiratokban,*) de megállapodásra nem jutottunk, hacsak negativ irányban nem, a mi abból áll, hogy a nyelvek és irodalmak iskolai tanításának nevelő becsét kezdjük lejebb szállítani, holott minden erőnkkel emelnünk kellene.

A tanításnak sem anyaga, sem czélja, sem módszere nincs megszilárdulva, vagy legalább nem olyan, hogy alapos kifogások ne volnának emelhetők. Kevesebb történt a czélok, és minthogy ezek igazi ismerete nélkül a módszer sem állapítható meg, még kevesebb a módszerek tökéletesítése vagy megváltoztatása ügyében.

A nyelveket illetőleg a volt közokt. miniszter a legközelebbi jövő feladatát a következőkép jelöli inog: „Miként már egyik jelentésemben kifejtettem, nyelvekben gazdag hazánkban éppen a soknyolvűség akadálya a nyelvtanításnak. Mindamellett úgy látom, hogy a nyelvtanítás módszerén kell majd segítenünk s nem fogok visszariadni a feladatok c legnche- zebbikétől.“ (Min. jelentés, 1891.) A középiskolai tantervek revíziója talán meghozza ezen égető kérdés megoldását, de

*) Csak a következőkre utalok: Petz Gedeon, Az idegen nyelvek tanításának módszere; Bartos Fülöp, .4 nyelvtanítás problémája; Balassa József, Az olvasmány szerepe a nyelvek tanításában ; az egységes középiskolai mozgalom idejében Szigetvári (Szivák) Iván a magyar, Theisz Gyula a franczia és Hegedűs István a görög nyelv tanításáról az egységes középiskolában tartottak nagybecsű előadásokat. Nem rég ismét Bartos fejtegette a franczia nyelv, Váczv János és Spitkó Lajos pedig a görög-pótló irodalmi tanítás kérdését.

1