Állami gimnázium, Eger, 1894

szem előtt tartva azt a régi igazságot, hogy az Isten félése minden bölcseség kezdete. Tanítványaink rendesen látogatták saját felekezetűk istentiszteleteit és hitoktatóik részéről, valamennyien az intézet helyiségében, rendes vallástani oktatásban részesültek. A helybeli főgymnasium nem-katholikus tanulói az idén is a mi épületünkben látogatták a vallástani órákat, sőt a statusquo izraelita vallásuak a mi tanítványainkkal együttesen. Nem mulaszthatom el, hogy a helybeli minorita rendház főnökének, főtiszt, dr. Csütörtök Arnold úrnak meleg köszönetét ne mondjak szíves előzékenységéért, mclylyel mint az előző években — a rend templomát a róm. kath. tanítványaink számára tartott rendes istentisztelet helyéül ismét készségesen átengedte.

Felséges királyunk és királyasszonyunk nevenapján a tanári kar és az ifjúság megjelent a székesegyházban tartott ünnepi istentiszteleten, — a koronázás évfordulóját pedig iskolai ünneppel ültük meg, melyen alulírott intézett beszédet az ifjúsághoz. Az iskolai ünnepet a minoriták templomában tartott istentisztelet követte.

Az iskolai évet záró vizsgálatokat június 17—24-ikéig, az évzáró „Te Deum“-ot. és iskolai ünnepet pedig jún. 29-ikén tartottuk.

Végül nagy örömemre szolgál, hangsúlyozhatni, hogy úgy a külső, mint a belső békét a lefolyt iskolai évben mi sem zavarta meg. A nagy közönség részéről épúgy, mint a város elöljárósága részéről sok jóakaratot tapasztaltunk; — a helybeli sajtó pedig kivétel nélkül nem egy ízben melegen felkarolta létéért küzdő fiatal intézetünk ügyét. Fogadják ezért a mélyen tisztelt szerkesztő urak őszinte köszönetünket. — Béke honolt az intézet beléletében is. A szokatlanúl terhes munka alatt görnyedve is lelkiismeretesen teljesítette minden tanár a maga kötelességét, és ebben az erőt emésztő tevékenységben a kartársi jóindulat, a kölcsönös előzékenység és kiméletesség, a sok teendőben való készséges osztozkodás volt az a varázs- vessző, mely ezt a nehéz esztendőt elviselhetővé tette.

Ezzel rövid történelmi vázlatom befejezéséhez siethetnék, — ha intézetünk története, fejlődése maga oly ponthoz ért volna, melyet akár a múlt végpontjának, akár a jövő kezdőpontjának lehetne tekinteni s melynél így bizonyos megnyugvással meg lehetne állapodni. A dolog azonban, fájdalom, nem