Állami gimnázium, Eger, 1894
30 A la pi tó-levél. Az „Egri Takarékpénztár“ mint részvénytársaság, áthatva azon fontos kulturális missiótól, melyet az egri m. k. állami reáliskola városunkban teljesít, s méltányolni óhajtván ezen középiskola által helyben már is elért jelentékeny sikereket, az egri m. k. állami reáliskola részére egy segély-alapot teremt a következő feltételek mellett. 1. Az „Egri Takarékpénztár“ mint részvénytársaság 1894. márczius hó 18. napján tartott közgyűlésén 200 azaz: kétszáz koronát szavazott meg e segély-alapra. Egyúttal, de minden jogi kötelezettség nélkül kilátásba helyezi, hogy ezen segély-alapot a körülményekhez képest évről évre gyarapítani fogja. E segély-alap czíme: „Egri takarékpénztári reáliskolai segély-alap.“ 2. A kétszáz koronányi törzs segély-alap, valamint az esetleg ezután e czélra még megszavazandó összegek az Egri takarékpénztárnál helyezendök el kamatozás végett. A betétkönyv az egri áll. reáliskola igazgatójának adatik át megőrzés végett. 3. Az „Egri takarékpénztár“ a betétkönyv felmutatása mellett évenként junius 28-ilcán az állami reáliskola igazgatójának vagy helyettesének a könyv felmutatása s a kamat kivételének abban történt följeggzése mellett kiadja a betétkönyvben elhelyezett összeg kamatait. Ezen kamatok képezik a kiosztandó segélyt, mely egy tanulónak adományoztatik mindaddig, mig az egy évi kamatok az ötven koronát meg nem haladják. Az ezen túl eső kamatok a törzs segélyalaphoz csatoltatnak mindaddig, míg egy második 50 koronás segély ki nem osztható, s így tovább. 4. A segélyt az egri áll. reáliskola tanári karának értekezlete adományozza, — a rendes tanárok szavazatainak többségével. A segélyt kérvényezheti az egri áll. reáliskola minden rendes tanulója, vallásra és illetőségre való tekintet nélkül, ki minden tantárgyból (a szépírás és a torna kivételével) legalább jó előmenetelt és a magaviseletből jó érdemjegyet képes ttz előző iskolaévi bizonyítványában, valamint a folyó iskolaévi mindkét értesítőjében felmutatni. Egyenlő minősítés esetében az egri, majd a hevesvármegyei születésű ifjak előnyben részesítendők. A segély ■— melyre a pályázat nyomban a II. időszaki értesítők kiosztása után íratilc ki — az iskolai év záró ünnepén adatik ki és csak az illető iskolai évre szól. Minden iskolai évben a segély adományozása új döntés alá kerül.