Állami gimnázium, Eger, 1894
15 lítva, az emberi szellemhez való viszonyában is az. A használt alakot, a nyelvet, mindenki ismeri; legalább mindenkivel meg lehet értetni; és az ügyes tanító a nagy többséggel éreztetheti is, és igy aesthetikailag gyakorolható, a művészi alakok, a concret alakú szép, az eszmények befolyása alá hozható. Legyen ez elég annak feltüntetésére, hogy akár az értelem fegyelmezését, az erkölcsösség és bölcsesség lényegét, akár a kifejezett szellemi élet fejlődését tekintjük, mint alaki vagy logikai tanulmánynak, mint tárgyi tanulmánynak és mint irodalmi vagy művészeti tanulmánynak, az ember nevelésében mindig a nyelvnek kell lenni a legfőbb tárgynak, a középpontnak, mely körül minden más nevelési tényezőnek kellő alárendeltségben kell sorakoznia. Befejezésül, midőn azt mondom, hogy minden nevelésben a legfőbb tárgy, az anyanyelvet értem. E helyen mindamellett nem szándékozom az angol nyelv, mint iskolai tanítás tárgya érdekében beszélni, jóllehet tudom, hogy Bon Jonson, Mulcaster és Brinsley három századon keresztül hiába sürgették. Fel kell tennem, hogy némely iskola jó példája általános. Ezt az egy érvet azonban engedjék meg kifejtenem. A szellem csak any- nyiban fejlődik, a mennyiben kifejezést talál a maga számára; idegen nyelven ezt nem találhatja meg. Az érzés, érzelem, godolat egész élete az anya ölében megtanult nyelv köré csoportosul. Ha lehetséges volna, hogy egy fiú egyszerre, egyenlően éljen két nyelvben, annál rosszabb. Értelmi és szellemi fejlődése ez által nem kettőződnék, hanem megfeleződnék. A szellem és jellem egységének megőrzése ily körülmények között nagy nehézséggel járna. Jusson eszünkbe, hogy a nyelv a legjobb esetben is csak jelképe az öntudat világának, és csaknem minden szó az élettapasztalat kifejezotlen vonatkozásaiban gazdag, melyek a szellemi élet számára teljes becsét adják. Az érzés és fogalmak árnyalatait, finomságait, tisztaságát a szók csak sejtetik. A többi öntudatos vagy félig tudatos életünk fenekén fekszik és forrása a nyelv zenéjének, színének és messzireható vonatkozásainak mindenre, a mi nem maga és mégis maga. A szóknak következőleg, hogy élők legyenek, az életbe kell mártva lonniök, és minthogy nem két, hanem csak egy életünk van, nyelvünk is csak egy lehet. Minden elsajátított nyelv az anyanyelvnek tehát csak szolgája; és nem szólva itt arról, hogy ezen nyelvek más irodalmakat nyitnak
