Állami gimnázium, Eger, 1893
Tartalomjegyzék
35 s ezért a mai ünnepies alkalommal Jókainak, mint írónak, csupán két tulajdonságával kivánok foglalkozni, — azokkal, melyek egyrészt legkiválóbbak, másrészt rátok nézve, kedves tanítványaink, a legtanúlságosabbak. Hiszen a nemzetek költőikben és bölcseikben mindig tanítómestereiket látták: helyén való tehát, hogy mi is igyekezzünk nemzetünk nagy írójától, Jókaitól, valamit tanúlni. Alkalmat bőven szolgáltatnak művei az okulásra; - különösen azonban két dolog ragadja meg figyelmünket Jókai műveinek olvasása közben, mely nagyon áldásos hatású az olvasóra általában, és a fiatal olvasóra különösen : először az a nemes lelkesedés, mely Jókai műveit eltölti, és másodszor az az óriási munkakedv, mely nagy költőnket ily sok értékes mű megírására képessé tette. Jókaitól tehát mindenekfölött lelkesedést és munkakedvet tanulhatunk. Lelkesedés nélkül még semmi nagy alkotás nem jött létre a földön. A feltalálót, a felfedezőt, a tudományos kutatót, a nemzete jólétét szívén hordó államférfiút, a hazájáért és királyáért vérét ontani kész harczost a lelkesedés tüze hevíti, ösztönzi, hajtja: a lelkesedés nem engedi megállapodni, egv helyben vesztegelni; a lelkesedés szava cseng folvton fülébe: »Csak előre, csak előre!« — Előre? Melv irányban? Mely czél felé? Előre a haladás, a tökéletesedés útján. Az embert az emeli magasra az állatok fölé, hogy saját tökéletesedésén munkálkodhatik. Az az isteni szikra az ember szellemében, hogy nemcsak fogalmat képes magának alkotni a világ, az élet, az ember mivoltáról, hanem hogy a meglevő valóság színvonalán fölülemelkedve, a világról, az életről, az emberről olyan képeket tud maga elé rajzolni, melyeknek a jelen állapot nem felel meg, — mert ezek a képek szebbek, magasztosabbak, fenségesebbek a valóságnál; megmutatják nem azt, hogy milyen a valóság, hanem azt, hogy milyennek kellene lennie. Ezek a dicső képek, melyek ott lebegnek a távolban, mint czélpontjai a tökéletesedés rögös útján előre törő embernek, szebb valóságot Ígérve annak, a ki — nem eléri, mert ez a gyarló embernek nem adatott, — hanem megközelíti őket, ezek az eszmék, az emberiség legdrágább kincsei, melyek a lelkesedésnek egyedül méltó tárgyai, és a melyekért, ha nem tud többé valamely nemzet hevülni, — megáshatja a sírját, mert számára nem rejt a jövő egyebet, mint előbb tes- pedést, utóbb hanyatlást, végül bukást és halált. De mit is értsünk voltaképen lelkesedés alatt? Kiről mondhatjuk, hogv tud lelkesedni? — Lelkesedni az tud, kedves tanítványaink, ki hisz a haladás, a tökéletesedés lehetőségében, — ki hiszi, hogy a külső és belső élet jelen formája helvébe szebb, jobb, igazabb forma Hphet, — ki hisz saját emberi méltóságában, tehetségeiben, elhatározása erejében, melynél fogva a tökéletesedés nagy munkájában egy részt ő is követelhet magának. 5*
