Állami gimnázium, Eger, 1892

Tartalomjegyzék

49 válogassa meg tehát a szüle azokat, kikre szülöttje kedélyé­nek, jellemének alakítását bízni akarja — bízhatja, mert min­den egyéb csak másodsorban jöhet szóba. Minden szüle tö­rekszik, s ez legönzőbb, de egyúttal legszentebb kötelessége is, fiából egész embert s hazafit nevelni; mivel azonban e ne­héz munkát kénytelen megosztani az iskolával, első sorban azt nézze, mely iskolától várhatja ez irányban a legjobb tá­mogatást!“ — Ezt tudva s elmondva, a felvetett kérdésre a választ részemről s részünkről nagy lelki megnyugvással bíz­zuk a szülők belátására s szabad elhatározására. 7. Legyen szabad még röviden álláspontomat az egységes iskolával szemben újólag de változatlanul körvonalozni. Tava­lyi Értesítőnk ismertetésekor a Magyar Hírlap (júi. 20. sz.) és a Fővárosi Lapok (júl. 22. sz.) azt írták, hogy én az egységes iskola ellen foglalok állást, a mi csakis szavaimnak félreér­téséből származhatott úgy, hogy az írott „szemben“-t „ellon“- nek olvasták és értelmezték. Helyreigazításul tehát eddigi ál­láspontomhoz s meggyőződésemhez híven kijelentem, hogy én igenis az egys. iskola hívének vallom magamat s ezzel a reáliskolák iránt táplált vonzalmamat nagyon is össze tudom egyeztetni. Legyünk őszinték: az egys. iskola pártolóinak 9/10-ed része azért óhajtja az úi iskolát, mert nem hive a r.-nak, a £.-ot szereti s amabban feltámadását remélli, javított s bővített ki­adásban. Sajnos, ezen talmi-híveknek kilátásaik a miniszteri tanulmány s terv megjelenése óta hatalmasan nőttek. „Nem csak sajnálkozással, de némi szomorúsággal győ­ződtem meg arról, hogy az értekezlet tagjai csaknem kivétel nélkül a g. szószólói a r. rovására, mely több oldalról kapta meg a kegyelemdöfést. Meggyőződésből s nem egyedül hálá­ból veszem védelmembe a r-1, melynek érdemeit a hiányok daczára elvitatni nem lehet.“ Ezt mondtam az egys. iskolai anketten, s azért, mert a veszélyt nőni látom sár. egészséges magvárói meg vagyok győződve, a fentiektől eltérőleg ón a r. fájába óhajtanám az egys. iskolát beoltani s nagy megnyug­vást lelnék abban, ha a jövő iskolája a r. törzséből hajtaná dús lombját. Ha g. és r. közt kell választanom, a r.-nak adom az elsőséget; ha az egys. iskolát is hozzáveszem, úgy ehhez szegődöm, de csak azon feltétel alatt, hogy az új iskola nem reformált g., hanem reformált r. lesz! Bármennyire közel hoz­tuk is fokozatosan két rendbeli középiskoláinkat, úgy, hogy szinte főbe kollintják egymást, azok, kik behatóbban foglal­koztak kérdésünkkel, meg fogják érteni s érezni, azon lénye­ges különbséget, melyet élesen megkülönböztetett álláspontom kifejez. Ha meggondolom : úgy a g. mint a r. torso, de szavaza­tomat s reményemet az utóbbira adom. Az egys. iskola országa nem tudjuk mikor jő el, de addig is útjának egyengetésére, a bizonytalanság eloszlatására, a kétkedő szülők megnyugta­4

Next

/
Thumbnails
Contents