Állami gimnázium, Eger, 1891
Tartalomjegyzék
30 elhelyezése a jelenlegi épületnek a szünidőben eszközlendő közeli s alapos átalakítása folytán, biztosítva vannak. Miután az újonnan kiegészített tanári kar 1891. aug. 31-én megtartotta alakuló értekezletét s a tanulók beiratkozása szeptember három első napját vretíe igénybe, az iskolaév szept. 4 én d. e. Veni Sanctéval s ezt követő igazgatói beszéddel megnyittatott. A tanítás aznap péntek d. u. kezdődött a kacsaparti községi elemi s ipariskola helyiségeiben, s miután október 31-én az ú. n. gymnasiumi laktanya épületébe átköltözködtünk, minden megszakítás nélkül tartott 1892. jún. 18-ig. Említésreméltó, hogy az 54-j-42=96 beiratkozott tanulók létszámában a megelőző iskolaév 1. osztályának 66 tanulója csak 43-mal van képviselve; ezek közül 4 ismételte az 1. osztályt, 39 beiratkozott a 2. osztba, mely 2 pesti reáliskolai s 1 vidéki gymnasiumi tanulóval gyarapodott. Iskolánk a következő hivatalos látogatásokban részesült: ngs. dr. Hó man Ottó, kir. tanácsos s budapestvidéki kir. tankerületi főigazgató úr márcz. 19-én vizsgálta meg az intézetet tanulmányi, erkölcs-fegyelmi, gazdasági s egészségügyi szempontból, s tapasztalatait az ugyanazon napon megtartott tanári értekezlet alkalmával közölte a tantestülettel. — Nov. lí-én dr. Akantisz Jusztin városi főorvos szemlélte meg az intézetet egészségügyi szempontból, máj. l ón végre Her- czegh Zsigmond főépítész, mint a vallás- és közoktatás- ügyi m. kir. ministerium X. ügyosztályának kiküldött műszaki közege behatóan vizsgálta meg a reáliskola jelen elhelyezésére szolgáló gymnasialis laktanya ez. épületet s megállapította azon egészségi s tanügyi tekintetből szükséges átalakításokat, melyek ezen épületen a nyári szünidő alatt foganatosítandók. Nem hivatalos látogatásokról sajnos alig tehetek említést, pedig intézetünk, mely községi jelleggel keletkezett a helyi közönség, hatóságok és rokonintézetek ilynemű érdeklődését annál szívesebben fogadná, mert munkásságában az első naptól kezdve a nyilvánosság lebegett szeme előtt. Reméljük azonban, hogy a jövő iskolaévben, egy újabb osztály szaporodásával s szerény hajlékunk kedvezőbb átalakítása folytán, intézetünket a tanügy barátai melegebb érdeklődésre s közvetlenebb érintkezésre fogják méltatni. Annál nagyobb hálával tartozunk b. e. Györgyényi Ignácz úr emlékezetének, ki már szept. 18-án jelent meg egészen váratlanul intézetünkben, meghallgatta a folyó előadásokat, s hosszasan s meleg érdeklődéssel szerzett magának tudomást az iskola viszonyairól. E jeles férfiúban intézetünknek egy reményteljes barátját gyászoljuk s emlékének hálával adózunk. A szorgalmi idő csendes munkásságát a következő iskolai ünnepélyek váltották fel kellemesen: O felsége a király és a