Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1946
a tehetséges falusi gyermekek számára tartott válogató-vizsgálatokon. Máj. 18-án a kollégium védőszentjét, Szent Bernátot ünnepeltük hagyományos megemlékezéssel. Az ünnepi beszédet Baghy Osvát ciszt. tanár mondotta. Máj. 20—23. napjain az intézet fönntartó kegyura, Endrédy Vendel zirci apátúr látogatta iskolánkat. Máj. 25-én járultak első szentáldozáshoz általános iskolánk legkisebb gyermekei. Jún. 7-én a Szülők Szövetségének közös vacsorája a szegény tanulók fölsegélyezésére. Jún 8-án cserkész- fogadalomtétel és a Szívgárda tagfelvétele. Jún. 9—12. napjain tartottuk a magánvizsgálatokat. Az utolsó tanítási nap jún. 14-én volt, ezen a napon testnevelési bemutatón vettünk részt. Jún. 16—21. között tartottuk az össszefoglalásokat. Az évvégi osztályozó értekezlet napja jún. 16-a, az évzáró értekezleté jún. 24-e volt. Az iskolai évet jún. 25-én Te Deummal és évzáró ünnepéllyel fejeztük be. Ekkor osztottuk ki a Szülők Szövetsége által felajánlott jutalomdíjakat. (Lásd a 34. lapon.) Hatóságok. Lásd a gimnáziumnál (a 24. lapon,) az állami főfelügyelet kiegészítésévelr egri tanfelügyelő: dr. Zalai Ernő. Könyvtárak, szertárak. Az ált. iskola a gimnázium könyvtárait és szertárait használja. Ifjúsági egyesületek. Ebben az iskolai évben a következő ifj. egyesületeink voltak: 1. A Nagy asszony-fest őrgárda 115 ált. isk. tanulót vont be a kongregardsta munkába kéíheíenkiníi gyűléseivel. 2. Ä Szívgárda 54 taggal buzgólkodott a Jézus Szíve tisztelet ápolásában. 3. Ä Missziós ifj. Egyesület 103 taggal végezte a missziós munka segítését. Mindhárom egyesületet Szabó Tihamér hiftanár vezette. 4. A 213. sz. Koháry István-cserkészcsapat Vajk Atanáz cserkészparancsnok, dr. Ágoston Julián, Hervay Levente és dr. Lékai Lajos rajparancsnokok vezetésével az ált. isk. tanulói közül 70 fiút nevelt a cserkészeszmények követésére. 5. Ä Segítő Egyesület főleg tankönyvekkel tudta fiainkat segíteni. Elnöke: dr. Hegyi Kapisztrán gimn. igazgató. Javítóvizsgálat és magánvizsgálat. Javítóvizsgálat ■. V. a)Dombóvári András (la.: els.), Elek Ernő (la.: els.\ Koós Pál (la.: els.), Som Ernő (la.: els.), Sumi József (la.: els.). V. b) : Juhász László (la.: els.), Király Lajos (szá.: els.), Kirchner Antal (la.: els.), Kunfalvi Zoltán (la.: els., szá.: els.), Szepesi Gyögy (la.: els., szá.: els.), Tóth Tibor (la.: els.). Magánvizsgálat, V. a) Jó: Ambrus László, rk. 1934., Kábái István, rk. 1936., Elégséges: Szálkái András, rk. 1934. VI. a) Jó: Horváth Ferenc, rk. 1925. Rövidítések magyarázata. (A tanárok és tanulók névjegyzékeihez.) 1 = jeles, 2 — jó, 3 = elégséges, 4 = elégtelen, ái. = a Hevesmegyei és Egervidékí Jótékony Nőegylef árvaháza infernáfusának növendéke, b = beszélgetés (magyar nyelv), cd. = a Ciszterci Diákotthon növendéke, em. = egyházmegyei papnövendék, ev.— evangélikus, é = ének, éi. = Érseki Szent József infernáfus növendéke, f = földrajz, fo = fogalmazás (magyar nyelv), ggy = gazdasági gyakorlatok, g. kaf. = görög katolikus, h = hittan, í. írás (magyar nyelv), ism. = ismétlő, ji. = Jegyzők Országos Árvaház-Egyesülete internátusának növendéke, 1 = latin nyelv, m = magyar nyelv, mgy = műhelygyakorlatok, mi. — a minoriták internátusának növendéke, ny = nyelvi ismeretek (magyar nyelv), o = olvasás (magyar nyelv), r = rajz, ref. = református, szá = számolás, szb = szabad beszélgetés, t = történelem, fr = természetrajz, vv. = versenyvizsgás (járulékalapi) tanuló.