Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1942
40 mindenkori IV. osztályt végzettek kerülhetnek tehetségvizsgálatra, s az egykorúakból összetevődő osztály a tanulmányi eredmény és a fejlődés zavartalan fokozatossága szempontjából egységesebb lesz. Oktatófilmek. A tanítási anyag szemléltetésére és az élményszerű bevésés előmozdítására oktató munkánkban a filmet is felhasználtuk. A VKM. oktatófilmjei közül az I. félévben 116, a II. félévben 53 filmet pergettünk le a tanítási órákon a következő tantárgyak keretében: vallástan: 2, földrajz: 58, természetrajz—vegytan: 76, természet- tan: 3, rajz: 30. Munkálfafó órák voltak az I. és IV. o.-ban a természetrajzból és a VII. o.-ban a természettanból. A VIII. o.-ban a többéves múltra visszatekintő fizikai munkáltató órákat ez idén be kellett szüntetni részben a heti órák számának fantervszerinfi csökkenése, részben pedig a VII. osztályos fizikai fénytannak ez évben a VIII. o.-ban való tárgyalásával beállott anyagtorlódás miatt. Bemutató órák. Bemutató óra volt november 30-án a VI. o.-ban a történelemből (dr. Lékai Lajos) és december 3-án a VIII. o.-ban a rajzból (Ócsvár Géza), valamint május 14-én a III. o.-ban a földrajzból (dr. Lékai Lajos). Osztályfőnöki órák. Korunk zavaros, ellentétes eszmékkel telített világában különleges felelősséget jelent az ember vezetése, az örök emberi értékek felismertetése és az azok megvalósítására törő akarat kinevelése. Az osztályfőnöki órák az I. osztályban, illetve negyedórák a II.—VIII. osztályban közvetlen lelki, hangulati kapcsolatot teremtettek tanár és tanítvány között, s a kitárult diáklélek szívesen fogadta be az élet minden területét átölelő megbeszéléseket. Tanulmányi versenyek. Az országos középiskolai tanulmányi versenyeken intézetünk két növendéke vett részt: Molnár József és Tárnái Andor VIII. o.t. Molnár József a rajzversenyen első helyen dicséretet nyert. A múlt iskolaév januárjában a Comifé des Amities Cafholiques Francoises által meghirdetett francia nyelvű fogalmazási versenyen intézetünk növendékei közül a tavalyi VIII. o.-ból PeffiőJános Pierre L’Ermite- ről, Somos János Petőfiről, Szamosvölgyi Äffila a hevesmegyei mesékről és legendákról szóló dolgozatukkal vettek részt. Az idei VIII. o. tanulók közül Arnóffalvy István Horthy Miklósról, az otrantói hősről, Csank István Mátyás királyról, Homoródi Ottó szülőfalujáról, Klinszky Gyula II. Rákóczi Ferenc függetlenségi harcáról, Lenkei Lajos Egerről, Száva József Egervár viadaláról és Vámos László a nándorfehérvári hősökről írt. Az idei iskolaév májusában érkezett meg a dolgozatok elbírálása s a bírálóbizottság mind a tíz dolgozatot értékes könyvjutalommal tüntette ki. A bibliofil kiállítású gyönyörű könyveket jutalomdíjakul a francia kormány ajándékozta. \