Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1941

86 a) Egyik legkiválóbb tanítványunk, I. b. Csekó Gábor pápai pre- látus, kanonok, főkáptalani nagyprépost, még 1924-ben megvetette az első alapítvány alapját, s ezt nemcsak életében szaporította évről- évre, hanem végrendeletében is hálásan gondolt nevelőintézetére. A nevét viselő alapítvány összege 5500 P, s ennek jövedelmét a gim­názium Mária-kongregációja és Eucharisztikus Szövetsége együtt, továbbá ének- és zenekara, cserkészcsapata és tanulmányi kirándulás­alapja élvezi egyenlő részben. — Az alapítványt a VKM. 101.029 1939. VIII. 1. sz. a. hagyta jóvá. b) Az 1929-ben létesített második alapítványunknak, azl000P-s István-Ilona jufalomdíjnak magát elrejtő alapítója, intézetünknek mind­végig jeles tanítványa, az évi jövedelmet tanulmányi kirándulásra jutalmul szánta hálából az iskola iránt, amely „családjának sok tagját látta már el az életre szükséges és értékes úfravalóval, s amelyben legutóbb is két kedves fia végezte be középiskolai tanulmányait.“ — Jóváhagyta a VKM 101.079/1939. 1. sz. alatt. c) A harmadikat az Egerben köztiszteletben álló Péró-család léte­sítette 500 P alaptőkével „Péró János és felesége, Zombori Mária emlékére igaz szeretete és hálája tanúbizonyságául szerény, példás magaviseletű s jó előmenetelű katolikus tanuló javára.“ — Jóváhagyta a VKM 101.079/1939. VIII. 1. sz. alatt. d) A negyedikkel intézetünk mindig hűséges tanítványa, I. b. Maczky Gyula ny. közs. főjegyző s földbirtokos 1936-ban nevelőinté­zetében nemcsak magának állított mindenkor hálát fakasztó emléket, hanem szeretett bátyjára, dr. Maczky Valérra, az intézetnek 1877— 1907. években működött nagynevű tanárára, a jeles szónokra is ráesz­mélted a jövő nemzedéket. A „dr. Maczky Valér jutalom-alapítvány“ tőkéje 1000 P, kamata annak a felsőbb osztályú tanulónak jut, aki a szónoki előadásban különösen jeleskedik, vagy ennek készségét és képességét ígéri. — Jóváhagyta a VKM 101.079/1939. VIII. 1. sz. alatt. e) 1935-ben az Egri Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának (EKAB) és a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége (KANSz) Hevesmegyei Csoportjának vagyonmaradványaiból közszolgálati alkal­mazottak gyermekeinek javára, Szikszay Gyula ny. kir. járásbíró, mindkét alakulat volt ügyvezető elnöke a világháború viszontagságaira emlékeztető és a ciszterci és állami gimnáziumok között 500—200 P megoszlással 700 P-s alapítólevelet tett le intézetünk igazgatóságának kezelésébe; az alapítványt a VKM 08.720 1935. VIII. 1. sz. a. jóvá­hagyólag tudomásul vette. f) I. b. özv. Buschfa Ádalbertné végrendeletének intézkedéséből az egri főkáptalan „Cseresnyés Antal és neje Menyhárt Paulina-alapít­vány'' címen évenként 2 fiú-nevelési ösztöndíjat adományoz (ösz- szesen 23.200 P törzstőke évi kamatai) iskolánkba járó egri születésű,

Next

/
Thumbnails
Contents