Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1940

74 sáról való ismereteinket, és felvilágosítással, gyakorlati útmutatással siessünk segítségükre a szülőknek gyermekeik nevelésében. A fogadó­órákat október 1-től május 20-ig hetenként tartották a tanárok s naponként az igazgató. A szülői értekezleteknek osztályonként bevezetett és igen bevált módját ezidén is megtartottuk; ezenkívül az intézet igazgatója is tartott két közös szülői értekezletei. Eger iskola-város, ahová nagy számban özönlenek a vidéki gyer­mekek is. Tanulóink jó része kiszakadva a szülői házból vagy szállá.s- adóknál vagy hivatásos nevelőközösségekben: infernátusokban talál évközben elhelyezést. A diákfartásf a Ciszterci Rend iskoláiban külön szabályai ren­dezi, s ez külön szállásfelügyelő tanárt is rendel. Intézetünkben ezt a tisztet Szabó Tihamér hitfanár látja el nagy ügybuzgalommal és körül­tekintéssel. A szállásfelügyelő tanár nem elégszik meg az adminiszt­ratív nyilvántartással és sablonos felügyelettel, hanem állandó gondja a szálláson a lakók környezetének tanulmányozása, környezetük helyes irányú befolyásolása, irányítása és a velük való különösen gondos foglalkozás. Minden szálláson lakó tanulóról külön lapot vezet, hogy személyi adataik és milieu-rajzuk állandóan szeme előtt legyen. Iskolánkkal kapcsolatban két nevelő-intézet áll: az Érseki Szent József- és a Jegyző-internátus. Ez intézetek jó szelleme és lelkes nevelői törekvései harmonikusan iparkodtak beleilleszkedni iskolánk nevelői célkitűzésébe és tevékenységébe.

Next

/
Thumbnails
Contents