Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938
85 14. A szülői ház. A munka, amely ma az iskolában folyik, nemcsak egyéni nevelés, hanem nemzetnevelés is. Ez a munka a nagy és szent célok érdekében folyik, hatása és eredménye azonban csak akkor lehet, ha az iskolai nevelést le nem rontja, meg nem bénítja, hanem elősegíti, támogatja a környezeti ráhatások összesége, elsősorban pedig a szülői ház, a családi otthon szelleme. Rendkívül fontosnak tartottuk, hogy a szülői házat ráeszméltessük hivatására, mert a mindennapi tapasztalatok azt mutatják, hogy a családi otthon sok esetben egyáltalában nem érzi át nevelői feladatának súlyosságát, és az egész gyermeknevelést az iskolára iparkodik áthárítani, vagy ha akar is nevelni, azt számos esetben teljesen helytelenül teszi. így sokszor kellett azt látnunk, hogy a szülők nincsenek tisztában hivatásukkal, teendőikkel, és sokszor még azokat az elemi feladatokat is elmellőzik, amelyek a testi nevelés körébe tartoznak. Igen sok esetben az lehet az iskola benyomása, hogy a gyermek nem érzi jól magát otthon, ridegnek, kihűltnek találja a családi tűzhelyet, ezért nem szeret időzni a családi körben, s menekül kifelé, sajnos legtöbbször az utcára. Mily égető szüksége van napjainknak a biedermeier családi eszményre: az otthonnak élő édesanyára, a boldogan hazatérő édesapára, a meghitt, békés családi otthonra, a nemes szórakozások, a zene, ének és a művelt társalgás ápolására és a jó könyv megkedveltetésére. E helyett gyakran a szülők csak „kifelé“ élnek, a gyermeket tehernek — vagy legjobb esetben játékszernek — érzik, türelmetlenül várják, hogy „nagy fiú“ legyen belőle, s közben elhervasztják későbbi férfias egyéniségének alapvonásait: a fegyelmezett, tiszteletfudó szerénységet, a munkakedvet és életbátorságot, az eszményekért lelkesedni-tudást és a lelki finomságot. —Máskor egészen helytelen a szülők szeretete gyermekeik iránt: féltik őket minden fegyelemtől és szellemi, erkölcsi erőkifejtéstől, vagy elfogultan csodálják képzelt értékeiket, s nem akarják észrevenni még a súlyos, életbevágó hibákat sem. Ez a vak, elpuhult és elpuhító szeretet fesz a legnagyobb kárt a gyermeki egyéniség helyes fejlődésében, s szerzi később a legnagyobb, legkeserűbb csalódásokat a szülőnek az életbe kilépő gyermek részéről. Ez az egyoldalú szülői szeretet az, amely megad mindent, amire a gyermek testének szüksége van, — sőt néha még a szükséges mértéken felül is — de nem gondol a gyermek igazi megbecsülésére, szellemi és erkölcsi gondozoftságára. Mivel ezek a hibák nemcsak elszórtan fordulnak elő, arra törekedtünk, hogy a szülői otthon minél alaposabb, helyesebb felfogásra jusson a nevelés lényegét, célját és eszközeit illetőleg. A szülői értekezleteken és fogadó-órákon nem szűntünk meg tanácsokkal és felvilágosítással odahatni, hogy a szülők természetes, ösztönszerű nevelőeljárását és felfogását elmélyítsük, öntudatosítsuk és — ha szükséges —
