Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938

67 A szavalatok megválasztásában is a föntebb vázolt szempont vezetett bennünket. Éppen ezért kísérleteztünk egész versciklus-be­mutatásokkal is, máskor meg egy költőtől több jellemző verset mutattuk be. Ugyanezt a célt szolgálta az is, hogy a költőre és művére jellemző kis bevezetést kellett mondania minden szavaiénak: így tudtunk közelebb férkőzni egy-egy költő leikéhez. Jelesebb szavalóink: Petrovics Barnabás, Péró Csaba, Ungár Zoltán VIII. o. f., Forgách Miklós, Könczöl Kálmán, Magyar János VII. o. tanulók. Verseket, versciklusokat adtak be: Petrovics Barnabás, Péró Csaba, Ungár Zoltán VIII., Magyar János VII., Bán Ervin VI. és Zimányi Ferenc V. o. tanulók. Arra ügyeltünk, hogy dicséretben vagy éppen kitüntetésben részesülő verseink megüssék a Zászlónk irodalmi színvonalát. Ezt sikerült is elérnünk; éppen elég bizonyíték erre, hogy kitüntetéssel vagy dicsérettel elfogadott verseink közül nem egy nap­világot látott a Zászlónk hasábjain is. A beadott verseket éppúgy, mint a novellákat, jelesebb fölolvasóinkkal előadattuk a Körben, hogy a bírálókat ellenőrizhesse az egész Kör, s maga is tevékenyen részt vehessen az értékelésben. Novellákat írtak: Okolicsányi István, Péró Csaba, Szilárdi Sándor, Ungár Zoltán VIII., vitéz Horváth Béla VII. és Berényi János VI. o. tanulók. Ének- és zeneszámokat adtak elő: Juhász László VIII., Diviaczky Gyula, Magyar János, Radnay Tibor, Szontagh Árpád VII. o. tanulók. Zeneművet szerzett és bemutatta: Valentin Kálmán VIII. o. tanuló. Pályatételeink és eredményeik a következők: 1. Pefró Kálmán dr. országgyűlési képviselő úrtól fölajánlott 100 P-t a szónoki verseny jutalmazoítjai kapták. A legjobban sikerült 7 szónoki pályamunkát a versenyzők az Önképzőkör egy külön gyű­lésének keretében mondották el. A bírálóbizottság tagjai (Ágoston Julián dr., Falubíró Győző, Kerekes Sándor, Olíai Rudolf és Ócsvár Géza tanárok) három munkát jelöltek a döntőre: Dobrányi Géza, Tárkányi László VIII. és Forgách Miklós VII. o. tanulók szónoki műveit. A döntőt díszközgyűlés keretében tartottuk meg. E gyűlésün­kön megjelentek: Pefró Kálmán dr. országgyűlési képviselő úr, Palos Bernardin dr. igazgató, a tanári kar számos tagja, sokan az érdeklődő szülők és diákok közül, továbbá az Önképzőkör tagjai. A pályázatot hirdető képviselő úr (tárgy: Kassa visszatértl) döntése szerint az első díjat, 50 P-f, Forgách Miklós VII. o. f., a másodikat, 30 P-t, Dobrányi Géza VIII. o. t. és a harmadikat, 20 P-t, Tárkányi László VIII. o. t. kapta. 2. Horkay Ferenc dr. kir. ügyészségi elnök úr 50 P-s pályadíjat tűzött ki a következő címmel: Mit kaptak a szlovákok a magyaroktól az ezer­éves együttélés folyamán és mit vesztettek a szentisfváni országtól való elszakadással? A pályadíjat vitéz Horváth Béla VII. o. t. kapta; a nyertes művön kívül még két dolgozat: Lénárt Zoltán VI. o. t. és 5*

Next

/
Thumbnails
Contents