Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938

58 új élet lehetőségei nyíltak meg. Ismerjük helyzetünket Középeurópában, tudjuk, hogy a száz évvel ezelőtt megvillant nemzethalál gondolata mindig kísért, — nem feledtük el azonban azt sem, hogy a hétköz­napok külsőleg szürke sodrása mellett épen az ifjúságnak van a leg­nagyobb szüksége e mindennapok fölé emelkedő lendületre, lelkesítő eszményszolgálatra. A trianoni határok kitágulása melegebbé, fénye­sebbé tette ünnepeinket, talán ezúttal először jogosultabbá is, — egyúttal azonban felelősségünk teljes tudatában elmélyültebbé, a jövő felé szélesebb és nagyobb távlatúvá. Minden ünnepünk éppen ezért eszmék szolgálata volt. Az idei iskolai évben tartott ünnepekről a következőkben szá­molunk be: Az évi munkát megindító Veni Sancfe után szept. 10-én az utolsó tanítási órában zászló-tisztelgést tartottunk. A fúvós-zenekar hangjai mel­lett énekeltük el a Hymnust, majd az intézet igazgatója beszélt a nemzeti zászló jelentőségéről. A Szózat eléneklése után tisztelgő elvonulás a nemzeti zászló előtt a nagyudvaron. — Szept. 27-én az intézet kegyurá­nak, Werner Adolf dr. zirci apátúrnak nevenapján szentmisében kértük Isten áldását szeretett és jóságos atyánk életére és munkásságára. — Okf. 6-án gyászmisét hallgattunk az aradi vértanúk emlékezetére, majd utána hódoló gyászünnepséget rendezett emlékükre az Önképzőkör, hogy ébreníarísa és megerősítse bennünk az önfeláldozó hazafiság eszméjét. Az okt. 6-i díszgyűlés műsora: 1. Hymnus. Énekelte az egész ifjúság az énekkar és a fúvós-zenekar kísére­tével. 2. Sajó Sándor: Magyar fiú éneke. Szavalta: Lénárt Zoltán VI. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondotta Petrovics Barnabás VIII. o. t., az Önképzőkör főtitkára. 4. Arad felől... Énekelte az intézet énekkara. 5. Október 6. Szavalta: Ungár Zoltán VIII. o. t, az Önképzőkör szakosztály-jegyzője. 7. Gyászinduló. Előadta az intézet fúvós-zenekara- 8. Szózat. Énekelte az egész ifjúság az énekkar és a fúvós-zenekar vezetésével. Okt. 9-én a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére a Mária Kon­gregáció rendezett ünnepélyt a következő műsorral: 1. Gyászba borult egek. Énekelte az énekkar. 2. Tárkányi Béla: Boldogasszony Anyánk. Szavalta: Dobrányi Géza VIII. o. t., a Kongregáció prefektusa. 3. Ünnepi beszéd. Mondotta Tárkányi László VIII. o. t. 4. Kiss Menyhért: Feltámadás. Szavalta: Forgách Miklós VII. o. t. 5. Boldogasszony Anyánk. Énekelte az egész ifjúság a fúvós- zenekar kíséretével. Október 17-én, a Magyar a magyarért-mozgalom megindulásá­nak napján a VIII. osztály kérésére a 4. íízpercben rögtönzött ünnep­séget rendezett, amelyen az ifjúság, diákszónokok buzdítására, az érett­ségi bankettről, tízórairól, moziról való önkéntes lemondásával 513‘86 P-t ajánlott meg felvidéki magyar testvéreink megsegítésére. — Októ­ber 31-én takarékossági napot tartottunk e nemzeti és egyéni szem­pontból olyan jelentős kérdés ismertetésére. —- Nov. 1-én lelkünk kegye-

Next

/
Thumbnails
Contents