Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938
- 16 meg amit ígért, amit az ifjúnak jelentett. S innen a nevelőnek, az ifjúsággal érintkező, vele élő vezetőknek roppant felelőssége Isten és ember előtt. A fiú hőssé, szentté, diadalmas életűvé eszményíti szülőit, vezetőit, s nem tudja elviselni bennük, rajtuk nemcsak az erkölcsi szep- lőket, hanem még a morális szépséghibákat sem. Minden fiúban felébred egyszer az evangéliumi beteg panasza: Non habeo hominem, nincs emberem, — s a saját tanácstalanságában, ereje gyengeségének érzetében, de nőni, fejlődni, gazdagodni akaró elszántságának teljes erejével kívánja a nála erősebb embert, akin izmosodhatik, akire feltekinthet, akit szerethet, aki őt megérti és értékeli, foglalkozik vele, aki előtt ő is számít! És ez a kiválasztott, erősebb ember lesz az egyik legdöntőbb tényező az ifjú jellemének, belső világának kialakulásában. Filozófusok sajnálatos tévedése, hogy a jó és helyes tanítható. Csak buzdítással, oktatással, prédikációkkal, vagyis csak szóval igazi eredményt elérni sohasem fogunk. Goethe mondja: Der Mensch wirkt alles, was er vermag, auf den Menschen durch seine Persönlichkeit, — csak az egyénisége erejével tud hatni ember a másik emberre. Ezért nevelői egyéniség, vagyis példa, erő, élet az, amire a fiúnak szüksége van.1 Tűz csak tűzön gyullad ki, egyéniség csak egyéniségen formálódik. A fiú feltekint a kész egyéniségre, felnő hozzá, — hogy azután lassan csak önmagára támaszkodva elszakadjon tőle. S ez a válás szülők és nevelők közös és egyéni tragédiája. De a nevelés nem önmagunk keresése, hanem a legszentebb életszolgálat. S az igazi nevelő nem köt meg, nem igáz le a maga számára, hanem felszabadít, indít friss életeket az Isten akaratának és az emberiség nagy eszményeinek szolgálatára. Mindenesetre fájdalmas, megrendítő pillanat, amikor a gyümölcs leválik a fáról, de emberileg is vigasztaló tudat, hogy csak az tart meg, aki lemond, és csak az őriz meg, aki elhagyni tud. A másik döntő tényező a serdülő fiú lelkivilágának alakulásában a családi otthon. A modern fiú túlságosan kisodródott a családból. Ma az iskola nemcsak a legszorosabb értelemben vett tanítási órák alatt foglalkozik növendékével, hanem különféle egyesületeivel valóságos diák-társadalmat jelent, ahol a fiú megtalálja azokat a szereplési, működési, néha még szórakozási lehetőségeket is, amelyeket keres. Ezen felül a sok különóra, esetleg instruálás mind kiszakítják a fiút az otthonból. A megnehezült viszonyok folytán meg igen sokszor a család maga is széttöredezik, mert az édesapán kívül az anya és az idősebb testvérek is kenyérkereső foglalkozást űznek az otthonon kívül. Mindezek ellenére is a legerősebb ráhatást a szülői otthon jelenti a fiúra. Lényeges különbség, hogy erkölcsileg milyen környezetben nő fel a fiú. A fiatal ember szeme, — már csak hangsúlyozottabban kritikus Auffray—Hauber, Don Bosco nevelési módszere, 1929.