Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1937
38 ziumot. S valóban, ezeknél a szavaknál méltóbban mi sem fejezhetjük ki érzéseinket iránta. Mert mikor a tanítványokat említjük, akiket Kürti Menyhért oktatott és nevelt, nemcsak a diákokra gondolunk, hanem magunkra is, a tanári testületre is, amelynek minden tagja lélek és szív szerint tanítványa volt Kürti Menyhértnek, és tőle tanulta hivatásának áldozatos, lelkes és mindig felfelé törekvő szolgálatát. Amit tett, azért a köszönetét majd az egri gimnázium történetírója mondja ki, felmérve szerepét és jelentőségét nemcsak iskolájának, hanem az egész magyar oktatásügynek szolgálatában. Egri igazgatói működése egybeesik a magyar nevelés- és oktatásügy nagy átalakulásának sokszor forrongó, nyugtalan és bizonytalan, de új mélységeket feltáró, új távlatokat nyitó időszakával. Ezt az időszakot a magyar iskolaügy történetében egyrészt az oktatás módszerességére való alaposabb törekvés, de még inkább az iskolai munka nevelő mozzanatainak erőteljes hangsúlyozása jellemzi. Mindkét igényt nemcsak azért törekedett a maga részéről megvalósítani és a vezetésére bízottakkal megvalósíttatni, mert felismerte az iskola modern törekvéseinek jelentőségét, hanem elsősorban azért, mert ezek az igények az ő tanári és igazgatói működésében már az új iskolareformok megvalósulása előtt is teljes mértékben megnyilatkoztak, s ezenkívül rendje tanító és nevelő szellemében gyökereztek. Kürti Menyhért igazgatói működését főleg az jellemzi, hogy minden erejével, nemes lelkének minden hevületével mindig azon dolgozott, hogy a vezetésére bízott tanári testület sajátosan oktató értékeit egyre fokozza és nevelőmunkáját egyre elmélyítse. így nemcsak iskolájának jóhírét és pedagógiai tekintélyét fokozta tiszteletre méltó módon, hanem bőségesen kivette ezáltal részét a világháborúban és forradalmakban lelkileg megtépázott magyar iskolaügy nemzeti és keresztény szellemű újjáépítésében. E helyen nem kívánunk kiférni azokra az érdemekre, melyeket mint a pedagógiai tudomány avatott tollú művelője, tanügyi kongresszusok előadója, mint az egyházi, megyei és városi élet kitűnő képviselője szerzett, hanem megmaradunk az igazgató Kürti Menyhért névtelenül végzett munkájánál, melyet mi a magunk részéről a legmagasabbra értékelünk. Az intézet nyomatott Értesítőiből és az értekezleti jegyzőkönyvekből tiszteletreméltó nagyszerűséggel bontakoznak ki e munka életet betöltő, maga körül is új, friss, lendületes életet teremtő arányai. Mindezért természetesnek kellett találnunk, hogy éppen ő reá is esett Magyarország hercegprímásának, mint a Kát. Középiskolai Főhatóság elnökének választása, midőn a kát. középiskoláknak az 1934: XI. te. értelmében elfoglalt új helyzetének biztosítására alkalmas vezető, irányító és szervező erőt keresett. A Szent Bernát-gimnázium tanári testületé meg van arról győződve, hogy e vezetés és irányítás a legjobb kezekbe került, s bizton reméli, hogy