Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1937

8

hogy a gyermek úrrá legyen ezen hibáin, mert e hibák idősebb korban való megnyilatkozása elhibázott nevelésre mutat. Erkölcsileg magasan álló nemzedékek szemében mégiscsak mindig az öntudatos engedelmesség és okos önuralom volt az ideál, s nem a szeszélyek és meggondolatlan dac uralma. Mindenesetre igaz, hogy véglegesen „megtörnünk“ — legtöbb esetben — nem fog sikerülni a dacos gyermeket, mert ez a vonás testi és lelki adottságokban gyökerezik. De éppen a gyermeki jellem helyes kialakulása érdekében meg kell kísérelnünk a gyermek akarati megnyilatkozásai elé helyes és nemes célokat tűzni, és a gyermeket rá kell segíteni arra, hogy akarafosságáf, önfejűségét legyőzze. A gyermeki jóakaratot kell felébreszteni és erősíteni, és bizalmat ébreszteni a gyermekben az iránt, hogy e fejlődésbeli tökéletlenségén maga is úrrá lehet. Ily hibák láttára sincs ok az elkeseredésre a gyermek jövendő fejlődése miatt, mert ezek a gyermeki fogyatékosságok helyes neveléssel többé-kevésbbé legyőzhetők. Persze ehhez a szülők részéről nagy türelemre van szükség, — türelemre, ami legtöbbször hiányzik a szülőkben is, hiszen kolerikus gyermekeknek legtöbbször ilyen természetű édesapjuk vagy édesanyjuk is van. Innen erednek azok a néha súlyos összecsapások szülő és gyermek között, a keserű családi jelenetek, melyeknek előidézésében a szülőknek ép olyan, sőt nagyobb a részük és felelősségük, mint gyermekeiknek. Ezért kell előbb a szülőknek is megtanulniok az önuralmat és alkalmazkodást, mielőtt ezeket a tulajdonságokat gyermekeiktől követelik.

Az önuralom hiányának a gyermekben gyakran fiziológiai, idegállapotbeli okai is vannak. Már az örvendetes várakozásnak az izgalma (pl. karácsony, vakáció, várt jutalom, stb.) is erős próbára teszi a gyermek idegrendszerét és fokozza érzékenységét, ingerlékenységét, még inkább a kellő alvás hiánya vagy az általános testi jóérzésnek a csökkenése. Az ilyen idegileg próbára tett gyermekek hajlamosak a dac, makacsság, kedvetlenség megnyilatkozásaira is. A tapasztalat mindenesetre azt mutatja, hogy minél egészségesebb, pihenfebb és idegzetileg kiegyensúlyozottabb a gyermek, annál ritkábbak nála az ily természetű fellobbanások. Az ú. n. „neveletlenségnek“ gyakran a testi jóérzés hiánya az oka, hiszen fáradt, ki-nem-aludt, beteges gyermekektől sok önuralmat nem várhatunk. Ezért van oly nagy jelentősége a helyes táplálkozásnak és bőséges alvásnak a gyermek szellemi és lelki nevelésében is, s ezért követnek el szinte jóvátehetetlen hibákat az oly szülők, akik a maguk felnőtt (és igen gyakran rendszertelen, helytelen, rosszul és egészségtelenül beosztott!) életrendjéhez igazítják — akár tudatlanságból, akár kényelemből vagy szórakozásvágyból — gyermekeik életének beosztását és napirendjét.

Sok szülő szemléli nagy keserűséggel, mennyire uralkodik gyermeke lelkén, egész fejlődő kis egyéniségén valami visszahúzódó zava-