Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1936

8 S ez a feladat nem is oly nehéz! A gyermek természeténél fogva tekintélytisztelő. Érzi, hogy másokra van utalva, s ezért meg is van benne a készség, hogy magát mások tekintélye, irányítása előtt meg­hajtsa. Legnagyobb bizalommal s odaadással természetesen azokra tekint, akiket legközelebb érez magához, elsősorban tehát szüleire. Ha pedig így áll a dolog, akkor csak a szülőnek kell jól felkészülnie e fontos nevelői szerep betöltésére, mert a gyermek részéről a siker máris biztosítva van. Milyen elveket tartson tehát szem előtt minden szülő, hogy nevelői munkássága e téren is eredményes legyen és sikert arasson? Mindenek előtt jusson eszébe, hogy az a nagy és állandó közelség, amely a szülői házban a szülő és a gyermek között adva van, bőséges alkal­mat nyújt a gyermeknek arra, hogy szüleinek egész életét, magatar­tását, tevékenységét állandóan figyelje és szem előtt tartsa. Épen ezért legyen minden szülő feddhetetlen életű, ami anniyt jelent, hogy vigyáz­zon minden lépésére, szavára, cselekedetére, hogy azokkal gyermekét csak a jóra nevelje és soha meg ne botránkoztassa! Bajos volna e helyen példákkal illusztrálni, melyek is azon hibák, amelyekkel a szülő önmaga rombolja le a gyermek részéről neki kijáró tekintély­tiszteletet. Ezt minden szülőnek éreznie kell. Épen ezért nem fog ártani, ha néha felfigyelünk lelkiismeretünk saját magunk ellen is fel­szólaló, bíráló vagy vádló szavára, kölcsönösen meghallgatjuk és jó néven vesszük hitvestársunknak hibáinkra figyelmeztető, szerető sza­vát és megértjük a gyermeknek reánk szegzetf, nagyon sokszor talán elítélő tekintetét is, amely tekintet az édesapa és édesanya meg­gondolatlan, elhibázott cselekedeteit bírálja. Egy dolgot azonban mégsem hallgathatok el, mely a szülői tekin­télyt nem egyszer aláássa és tönkreteheti a családban. Ez a szülők­nek egymás iránt való tiszteletlen, szeretetlen magatartása. Ne legyen a szülők egymásközti élete sohasem a drámai jelenetek színpada a gyermek számára. Kétségtelen, hogy nézeteltérések, hibák előadódhat­nak még a legmegértőbb családok körében is, de ezeknek elintézése ne a gyermek jelenlétében történjék, akik elé egyáltalában nem tar­tozik. A gyermek szeme soha ne lásson mást, mint a szülőknek gyen­gédségét, tiszteletét és szeretetét egymás iránt. Ne tárja fel a szülők egyike sem a gyermek előtt a másik fél gyarlóságait, hibáit, mert ez a gyermek lelkében a szülőknek kijáró tekinfélytiszteletet szükség­képen megzavarná s kisebbítené. A tapasztalat már számtalanszor fényesen igazolta, hogy azok a családok tudnak igazán fekintélytiszteletre nevelni mind önmaguk, mind minden más feljebbvaló iránt, ahol a szülők között megvan az egyetértés, megbecsülés és a kölcsönös szeretet! Legyen továbbá minden szülőnek kiépített nevelési elvrendszere.

Next

/
Thumbnails
Contents