Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1936
20 Cinquecento nagy művészeivel, mily hatásos példaképül állíthatnék az íijűság elé Michel Angeloban, még inkább Leonardo da Vinciben megtestesülő és a mainál sokkal tökéletesebb reneszánsz embertípust. Végül az alsó- és középfokon végzett változatos, de nem kellően rendszerezett munkának ez lenne mintegy felsőbb befefőződése. Amit tanultunk egy nép földrajzi viszonyairól, történelméről, szellemi áramlatokban és nagy egyéniségekben kifejeződött kultúrájáról, azt most együtt kapnánk meg végső megrögzítésre egy szellemtörténeti szintézisben. És még az esztétikai lehetőségekről sem kellene teljesen lemondanunk. Mindaz, ami szép, nem egyúttal hozzáférhetetlenül nehéz is. Az, amit klasszikus jelzővel illetünk például, eredetében nem más, mint egyszerű formákban kiteljesedett szépség. (Anafole France: Le jongleur de Notre-Dame c. novellája könnyű is, „klasz- szikusan“ szép is). De a romantika is számos példát adhat. Különösen ahol az érzés ereje szinte áttöri a nyelvi korlátokat. A tanulók megérzik a jelentést, mielőtt még megértenék azt (Herédia: Le coeur de Hialmar, stb.). Ilyen szemelvények nem hátráltatják a fontosabb célok elérését, sőt az esztétikai tényező jelenlétével csak mélyítik a tárgyi kapcsolatokat a lélekben. Az elmondottakban vázolt tanítási anyag és mód pedig mindenek- fölött kizárja annak a jelenleg gyakran előforduló furcsaságnak a lehetőségét, hogy egy még irodalommal nem foglalkozó hatodikos gimnazista otthonosabban mozog az idegen nyelv köznapi kifejezésében, mint a nyolcadikos, akit a nagyigényű esztétikai és irodalmi fejtegetések kizökkentettek innen anélkül, hogy helyettük valami igazán értékes kárpótlást tudott volna szerezni. Divínyi Mihály. A tizenhatodik sorban Hérédia helyett Leconte de Lisle
