Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1936
16 — nyezni, ha a keretet az anyag sokféleségének minden irányban folyton fluktuáló áramlása tölti meg. De mindezen nehézségekért a tanár bőséges kárpótlást kap abban a mérhetetlen erkölcsi hatásbanamelyet ez a tanítás állandóan magában hordozhat. A munkaiskola elvét így valósíthatjuk meg legteljesebben. A jobb tanulók ambíciója mintegy versenyre kényszeríti a gyöngébbeket is. Együttesen elevenítik fel mindazon részletismereteket, amelyeket a különböző tantárgyak tanulása közben szereznek, és egyáltalán nem túlzás állítani: csak az alkalomra várnak, hogy ezeket az idegen nyelvi órákon bemutathassák. A diáklélek örök törvénye, hogy mindattól, amit ráerőszakolnak és szigorú körülhatárolással számonkér- nek tőle, ösztönösen fél és nem szívesen tanulja. De ha sajáfmagából adhat valamit a leckén felül „nagylelkűségből“, ezért lelkiismeretesebben, főleg pedig kedvvel dolgozik. Ez a leckén felüli legyen tehát a tulaj- donképeni lecke. Akkor sem tanár, sem diák nem érzi ennek a szónak a büntetést felidéző mellékízét; tanítás és tanulás közös munka lesz egységes vezetés mellett. Ha visszagondolunk diákéveinkre, bizonyára mindnyájunknak vannak olyan emlékei, amikor a tanár és osztály előtt olyasvalamivel szerepelhettünk, amit mi magunk, vagy rajtunk kívül csak kevesen tudtak. Mit meg nem tettünk azért, hogy ilyen kivételes alkalmakkor sikert arathassunk! A modern nyelvtanításban majdnem minden órát ilyen kivételes alkalommá tehet a tanár. Ezzel éri el azt, amit parancsszóra talán sohasem tudna kikényszeríteni: minden gyermek lassanként készülni kezd egy-egy leckének a lehetséges történelmi, földrajzi, technikai, művészeti, társadalmi sfb. kapcsolataiból, csakhogy másnap valami újjal szerepelhessen. íme, menynyire növeltük a munkakedvüket ambíciójukat nem a kényszer, hanem a közös munka örömének jelszava által. A legtöbb joggal hiheti tehát tanár és tanítvány, hogy a siker nem marad el. Ezt tapasztalva a gyermekek önbizalma is fokról-fokra nyiladozik, mert roppantul tetszik nekik, hogy bár a legegyszerűbb formában, mégis mennyi mindent ki tudnak már fejezni a tanult idegen nyelven. Végeredményben az alsó- és középfokon szerzett materiális ismereteink, amilyen sokfélék, ugyanolyan rendszertelenek lesznek (a formális képzés, pl. a nyelvtani anyag által nem), mert elsősorban a nyelvi gyakorlást szolgálják. Arra aligha jut időnk és jóidéig még a nyelvkészség is kezdetleges, hogy ezeket rendszerezzük, a művelődésieket esetleg egy magasabb, szellemtörténeti egységbe foglaljuk. Időben is, anyagban is ezt volna hivatva elvégezni a felső fok munkája. Erre tantervűnk irodalomtörténetet ír elő, kifejezetten irodalomesztétikai célkitűzéssel és még azzal a megokolással, hogy egy nép lelkületének minden korban hű kifejezője az irodalom, ezen keresztül tehát legjellemzőb-
