Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1936
10 ha kell dorgálással, kritikus, nehéz helyzetekben pedig néma hallgatással és nem elítélő bírálgaíással kel védelmére a szülői tekintélynek és iparkodik azt fenntartani, óvni, megmenteni! De vájjon minő tevékenységet fejt ki e téren a gyermeklélek másik alakítója, az édesapa és édesanya ? Hála Istennek, a szülők nagy többsége tisztában van feladatának mibenlétével és fontosságával, s iparkodik is annak az ügy érdekében tőle telhető módon megfelelni. Ezeknek a szülőknek nagy száma azonban ép azokból tevődik össze, akiknek gyermekei és a tanárok között amúgy Is megvan a teljes megértés, harmónia, mert a gyermek jóviseletű, szorgalmas tanuló s a nevelőnek, tanárnak kijáró tiszteletadást is állandóan szem előtt tartja. Itt tehát a szülőnek nem akad sok dolga a tekintély- tiszteletre való ránevelés körül. De annál több a másik oldalon! Az a gyermek, aki mind magaviseletével, mind hanyagságával állandóan csak bajt okoz tanárainak, természetesen nem szívesen tűri maga felett az őt nevelni és megjavítani akaró tanári tekintélyt sem, s mivel alóla egykönnyen szabadulni nem tud, s mert valamiképen szülei előtt is igazolni akarja magát, ellenük fordul, róluk tiszteletlenül beszél és érvényesülni nem tudása kizárólagos okának is őket tartja. S milyen magatartást tanúsít ilyen esetekben a szülő? Vannak, akik még ilyenkor is tárgyilagosak tudnak lenni, s bizony nem adnak helyet gyermekük mentegetődzéseinek, hanem védelmére kelve a tanári tekintélynek, a bajnak okát is, a megjavítás lehetőségeit is gyermekükben fogják keresni és megtalálni. De nem minden szülő jár el így! Sajnos, akadnak olyanok is, akik szó nélkül tűrik, sőt maguk is mosolyognak, mulatnak rajta, amikor a gyermek tanárait kifigurázza, kigúnyolja, rágalmazza. Ezek közül a szülők közül kerülnek ki azután azok is, akik, mikor gyermekeikkel baj van, sohasem a gyermekben keresik a bajnak okát, hanem elfogult gyermekszeretetükben ők is a tanárok, nevelők, iskola ellen fordulnak, és minden bajért, minden kellemetlenségért ezeket hibáztatják. De más metódus ez, mint aminőt a fekinfélytisztelet megóvása érdekében az iskola kifejt! Egy sokat tapasztalt pedagógus mosolyra gerjesztő, de a valóságot oly hűen jellemző képet közöl a családi életből, — a Szülők Lapja 1924. XII. számában. „Megérkezik az intő! Rendesen a mama az, aki kézhez veszi. Első felindultában a gyermeket szidja össze. De a gyermeknek, ha fiú, ha leány, első dolga, hogy a tanárra hárít mindent. — Nem is feleltem egyszer sem, — ezt mondja az egyik. A másik azzal védekezik: — Csak egy dolgozatom volt háromnegyed, azt is olyankor írtuk, amikor előtte beteg voltam. A harmadik, aki hittanból kapott intőt: — A mama nevenapján nem voltam templomban, azért adta a hitfanár az intőt. A negyedik: — Itthon felejtettem egyszer a kézi-
