Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
58 A tornaszereket végigjavíttafta és költött apróbb használati dolgokra. — A tornaszertárra fordított összeg: 309 P. C) A TANÁRI TESTÜLET. Változások. Mikor erről írunk, krónikánkat egy év múltán is sötéten árnyékolja a visszaemlékezés arra a két halálesetre, amely a múlt iskolai év szerencsés befejezésének örömét mély gyászra fordította át. Július 5-én a Mátraszanafóriumban, majd a budapesti Szent János kórház tüdőbeteg-osztályán ápolt Takács Gusztáv, július 14-én pedig a balatonfüredi Erzsébet-szanatóriumban gyógyulást kereső Baksa Kristóf tanártársaink halálára döbbentünk rá. Mert döbbenetes volt nekünk ez a két haláleset, ha hosszabb idő óta kellett is tudnunk, hogy őket nemcsak mint munkatársakat veszítjük el az 1935/36. iskolai évre, hanem mint rendfestvéreket is el fogjuk veszíteni a földi életre. Hiszen az isteni Gondviselés végtelen bölcseségének alázatos érzésében is ellenkezett bennünk a gondolat, hogy reményvirágot letörő és érő kalászt letaroló sírokat ássunk. Mert a 28 éves Takács Gusztáv nekünk reményünk, szép reményünk volt. Öntudatos szerzetesi lelke, természetes tisztelete és tanulni vágyó vonzódása munkatársai irányában; utolsó leheljeiéből is kihalkuló szeretete keblére alig ölelt tanítványai iránt; a munkasorból kidőléséig erőfeszítő munkája a tervszerű tanulásban és biztosságra törekvő tanításban míg egyrészt a szerzetes-tanári hivatás kiérlelésére nemesen törekvés szemléletes példáját láttatták, másrészt a szép és jó lélek iránt tiszteletet és sze- refefef fakasztottak. — A 41 éves korban elhúnyt Baksa Kristóf testületünknek immár förzsökös tagja volt. A 14 éves életközösség, amelyben vele együtt dolgoztunk, a jó emberre és jó munkatársra emlékezés számára sok kedves és melegszínű vonást írt be lelkűnkbe; a szorgalmas és kötelességtudó tanár visszamaradt képe pedig nemcsak a mi szemünk előtt fog lebegni, hanem jó szívének szeretetét állandóan érző s ebben mindig bizodalmas tanítványai, sőt ezeken kívül a többiek is, — mert a Segítő Egyesületben megismerték az ő jó szívét, — hálásan fognak ráemlékezni. Mindkét társunk halála magányos halál volt: sem mi, összes munkatársaik, nem imádkozhattunk velük utolsó pillanataikban, sem tanítványaik nem ejthettek könnyet koporsóikra. Tőlünk távol húnyták le a nagy álomra hosszú betegségben elbágyadt szemüket. Akik azonban körülálltuk Takács Gusztávnak Budapesten a Kerepesi temetőben és Baksa Kristófnak Zircen az apátsági sírkerfben nyitott sírját, ezekbe beletemettük veszteségfájdalmunkat és szívünkbe zárva hazahoztuk onnan fájó szerete- tünket és kegyelettel őrizve megtartjuk kedves emléküket. Ez a szeretet és emlékezés később, amikor újra együtt volt az iskolacsalád, megtalálta
