Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
44 lemes emléke maradt vissza a tanári testületben. — A főigazgató úr megkezdett látogatását Röder Pál tanügyi tanácsos úr, a tankerületi kir. Főigazgatóság középiskolai szakelőadója, ápr. 20—22. napjain folytatta és fejezte be. Ezen a három napon igen tiszteletreméltó munkának voltunk tanúi. Az ilyen látogatásoknak rendszerinti programm- ját nemcsak meglelkesíteífe, hanem ezen túlmenőleg alkalmat keresett és talált arra is, hogy az intézet cserkészcsapatával cserkészfestvéri melegségben találkozzék, s az ifjúsági énekkar rögtönzött bemutatójában gyönyörködjék. A tanári testülettel tartott záróértekezlet a kölcsönös megértés és tisztelet emelkedett hangulatában folyt le. A Ciszterci Diákszövetség életét tizennegyedik évében is Krisfon Endre félsz, püspök, nagyprépost elnökletével a buzgó tisztikar változatlan egységében és a változatlan cél szolgálatában: a ciszterci diákszellem ápolására és a fiatal diáktestvérek támogatására irányította. Nov. 26-án tartotta közgyűlését, amelynek elnökségi beszámolója a következőkben foglalta össze az 1934/35. év történetét: „Tizenkettedik beszámolóval lépünk elétek, Kedves Oregdiáktestvérek! Ebben a jelentésben az idő eseményváltoztató erejéből szükségképen lesznek újszerű adatok, de a lélek, amely összetart, irányít és cselekvésre késztet bennünket, változatlanul a régi. Az a lélek, amely — bár kiformálásában az élet változatos útján sok-sok ráható erő dolgozott és folyton dolgozik —, élettel élő gyökerével az Alma Mater leikébe úgy bekapcsolódott, hogy gyökérszálait sem az idő múlása, sem a benne váltakozó más szellemi hatások, sőt a legsajátosabb életérdekek: a családi, hivatásbeli s társadalmi érdekek sem képesek kitépni, vagy tömegükkel elnyomni és elfojtani. Lehetünk — és kell is lennünk! — jó családtagok, hivatásunk buzgó munkásai, a társadalmi s nemzeti közösség lelkes vezérei vagy katonái: de boldog visszaemlékezésben diákok mindig tudunk lenni és, ha ennek egy-egy jubiláris alkalma eljön, örömmel s az örömben elérzékenyülten szoktunk is lenni. Ha ennek az életen át tartó erőnek magyarázatát akarnánk tudni, újra be kellene ülnünk az iskola-padokba, ahonnan valamikor az ifjú lélek szivárványt látó ábrándjával oly gondtalan örömmel léptünk ki. Ott megéreznők azt az inspiráló s szinte csodahatású lelket; pedig más padokat, más falakat, más tanárokat látnánk ott; s új lenne nekünk a tanulni való anyag is, a tanítási módszer is, de talán még a tanár és tanítvány személyes viszonya is. Mert, Kedves Díáktestvérek, a mi öreg gimnáziumunk külső és belső arculata nemcsak a legújabb idők sodrában, de — azt mondhatjuk — hogy mióta a XX. század ránk borul, tehát immár négy évtizeden át, az iskolai élmények, élettapasztalatok, tudományos meggyőződések, politikai érdekek és társadalmi hatóerők szerint sokban és sokszor megváltozott már, és most is változik. Csak egyben maradt a régi, s míg gimnázium lesz, ilyenül meg is marad: az általános szellemi kultúra megőrző, fejlesztő s átadó helyének, szemben a gyakorlati életre, a szakismeretekre és szaktudományokra tanító iskolákkal és főiskolákkal; aztán megmaradt az emberképzés, emberformálás, emberré nevelés műhelyének, mindazon erkölcsi elveknek a fogékony lelkekbe ültetésével, amelyek az egyén belső életét harmonikussá, külső életét pedig az Isten, haza, család és önmaga irányában becsületes munkára készségessé teszik, szemben azon minden egyéb alsóbb és felsőbb iskolákkal, amelyekben a nevelői szempont alig érvényesülhet az egyoldalú oktatói irányzat mellett. — A gimnáziumnak ez a lelke él mi bennünk; ez a lélek magyarázza meg, hogy miért éppen a középiskolai öregdiákok kezdték meg a szövetségbe
