Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
5 TAKÁCS GUSZTÁV 1908—1935. Huszonhét esztendős volt, amikor elmenti Története nem volt. A szerzetesi léleknek csak vihara, szárnyalása, zúgása van, de története nincs, mert aki az örökkévalóság tornácaiban él, annak nincsenek botorkáló útjai és tévelygő törekvései, — az már hazaérkezett. Takács Gusztávról el lehet mondani: a lélek embere volt. Halk és finom, jóságos, égő és sugárzó ember volt. Úgy állt a katedrán magas, sudár alakja, mintha mindig az oltárnál állna Úrfelmutatáskor. Példájával és életével az Urat mintázta, a Krisztust mutatta, szenvedésében, türelmes, békés, hosszú betegségében őt tanította, őt hirdette. Az egyéniségében nem volt póz és nem volt retorika, mintha minden lépése és gesztusa azt hirdette volna: egyetlen szószék van csak — az élet szószéke, és egyetlen tanítás — az élet példája. A latin grammatikából és francia írókból nem sokat tanított, nem volt ideje hozzá, félévig állt csak benn az iskolai munkában. De hatvan diáklélekben most is él és világít az ő hite, az ő vallomása, az ő elgondolása az emberi életről, — eszményekről, küzdelemről, szenvedésről. És ki tudna ennél többet adni ? Fiatal és bízó ember volt. S talán azért vette magához oly korán az Úr, hogy megtartsa, megőrizze a hitét, a bizalmát az életben. Hogy megóvja őt a roppant feladattól, melyet valamennyiünkre mért: mindennap újra megtanulni hinni az emberszívben és bízni az emberjóságban, és soha el nem fáradni a reményben 1 A katolikus ember égig érő ember: hitével a végtelenbe, az örökkévalóságba ér. Mi tudjuk, hogy csak augusztusi éjtszakák csillagai hullanak le reménytelenül, a mi életünk fényei ki nem lobbannak soha. S minden emberi jóság, melegség és verőfény nem a céltalanság sötétjébe zuhan, hanem az Isten édes ölébe hull. Takács Gusztáv hazament az atyai házba, ahol a Krisztus készít mindnyájunk számára lakóhelyet. De hűségben és jóságban elégő életének példája mindig a miénk marad, a középkori író szavai szerint: Semper docens, semper insíans, semper insudans, semper ad Dei amorem omnium animas inciíans. Pálos Bernardin dr.
