Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934

48 ­o. t. első, gerelyvefésben Balázs Andor VII. o. f. harmadik, pentath- lonban Bajnok Jenő VII. o. t. második, a magasugrásban 5-ös csapa­tunk második, a távolugrásban 5-ös csapatunk harmadik, a svéd sta­fétában harmadik helyezést nyert. Az országos rajzpályázafon az alsóoszfályosok csoportjában 3, a felső osztályosokéban pedig 2 pályamunkával vettek részt növen­dékeink. Mongyi Gyula V. o. t. második díjat (40 P) és Elismerő oklevelet nyert. 14. A Ciszterci Diákszövetség tizenharmadik éve is azon esz­mék és célok lelkes szolgálatában múlt el, amelyek élefrehívták, s életét ugyanaz a tisztikar mozgatta és irányította, amely a megelőző három évben állt az élén, mert az 1934. nov. 27-én tartott tisztújító közgyűlés az egri osztály elnökévé nagy lelkesedéssel újból Krisfon Endre félsz, püspök, nagyprépost urat választotta meg, s mellé Lipcsey Péter dr. kir. közjegyző, kormányfőíanácsos urat alelnöknek, Kürti Menyhért dr. c. tanker, kir. főigazgatót, gimn. igazgatót ügyvezető al­elnöknek, Breznay Imre tanítóképzőintézeti c. igazgató urat főtitkár­nak, Ott Péter dr. ügyvéd urat pénztárosnak, Hevesi Sándor dr. taka­rékpénztári igazgató urat ellenőrnek s Böck Sándor kir. felekkönyv- vezető urat jegyzőnek állította. — A számvizsgáló bizottság élére No- vák Sándor apát-kanonok urat, tagjaivá Babocsay Zoltán takarékpénz­tári tisztviselő és Kádár László dr. t. főszolgabíró urakat választotta meg. — A megújított választmány tagjai: Alberty István, Alföldi Béla dr., Barchetíy Rudolf, Barsy István dr., Barsy József dr., Bartha Kál­mán, Búzás Endre dr., Csank István dr., Csepreghy László dr., Dávid Bertalan, Domány Ödön, Ficzere László, Fridi Gyula, Geöcze Ele­mér, Greskoviís Ernő, Gröber Ferenc, Gröber Jenő, Gremsperger Ká­roly dr., Hallay Imre dr., Hevesy Gusztáv, Hollós Nándor, Horváth Géza dr., Horváth Mihály dr., Ivánovich Emil dr., Kálnoky István dr., Ker- tay Sándor dr., Kóczián Gyula, Lukács Ferenc, Lukács Gyula dr., Magnin Elek dr., Marssó László, vitéz Mossóczy József, Nedeczey Viktor, Okolicsányi Imre, Pataki Vidor dr., Pefro József dr., Polánkay László dr., Rapcsák József, vitéz Rédey Gerő, Ringelhann Béla, Rubovszky Ferenc dr., Ruzsin Bertalan, Schwarcz Sándor dr., Simonyi Nándor dr., Szabó Szilárd dr., Szabó Oszkár dr., Venczell Ede, vitéz Verecz- key Lajos, Vízy Miklós dr. A központi választmányba delegált tagok■. Andor Endre dr., Bárczy István dr., Breznay Imre, Kosa Kálmán dr., Krisíon Endre, Krivoss Árpád dr., Lipcsey Péter dr., Majzik Viktor, Schönner Odiló, Ury Lajos. A Szövetség egri osztályának 1933/34. évi működéséről az 1934. nov. 27-én tartott közgyűlésén számolt be az elnökség, s jelentését — a közgyűlés határozatából — minden tagnak megküldöfte. Legyen ez

Next

/
Thumbnails
Contents