Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934
44 felelő diákkészség. Mindezek inkább belső, intézeti észleletek. A tanulók intézeten kívül való életéből sem jutott tudomásunkra bűnös vagy csak nyugtalanító eset sem. Talán bízhatunk abban, hogy e részben sem volt baj. Teljes biztosságunk természetesen csak akkor lehetne, ha minden tanulónk iskolán kívüli élete is szemünk előtt folyna. Hogy mégis bizalommal lehetünk, ezt is több körülmény javallja. Először is magának az intézetnek levegője, melyet magával visz a tanuló haza is; magának Egernek jó erkölcsi levegője, mely lelket is táplál és nevel; a jobb szülői házak, ahonnan gyermekeink valók; a gondos nevelést nyújtó iníernátusok; a szállásfelügyelő tanártól nagy buzgósággal ellenőrzött diákszállások s az osztályfőnököknek az az eléggé nem dicsérhető hivatás-szeretefe és gyakorlása, hogy tanítványaikkal egyénenként is foglalkoznak. Ez igen fontos, mert amennyire jó ez a jóban való tökéletesítésre, époly üdvös lehet a gyomok irtására és a sebek gyógyítására. A csak külső fegyelmi ellenőrzés lehetetlen is, céltalan is. A belső fegyelmező erőt kell a gyermekben kifejlesztenünk lélekre hatással, lélekmunkával; azt az akaraterőt kell a gyermeki lélekben felébreszteni, amely minden cselekvést egy magasabb célnak rendel alá; amely szembe tud állni a belső és külső akadályokkal; tud hittel, reménnyel és határozottsággal cselekedni; ellen tud állni a belső és külső ingereknek: az ösztönök és indulatok rohamának s a csábítás szirénhangjának; amely, ha kell, tud lemondani, tűrni, szenvedni és önmagán kívül másokat is tud becsülni és szeretni. Az olyan gyermek a nevelés sikere és öröme, aki azért nem hazudik, mert a hazug szó nemcsak arcát öntené el szégyenpírral, de az ajkát is égetné; aki derekasan helytáll minden kínos helyzetben, mert tetteiért érzi az erkölcsi felelősséget; aki a kötelességeket azért iparkodik teljesíteni, mert érzi, hogy ezt várja tőle a szülők bizalma, reménye, s ezt parancsolja a hála, amellyel szüleinek tartozik; s mert már tudja, hogy az ember munkára s nem tétlenségre van teremtve; aki épen ezért a kötelességet akkor is pontosan végzi, ha nem is áll háta mögött rendőr; aki ellenérzéssel fordul el a szennyes könyvektől s nem lopódzik be tiltott mozielőadásokra, mert tiszteli a tiltó tekintélyt s meg van győződve, hogy ez csak a javát akarja; aki nem hisz jobban a pajtásoknak, mint szüleinek és tanárainak, s akit sem gúny, sem fenyegetés nem térít le az igaz útról, mert ura tud lenni önmagának, s nem akarja, hogy a diákélet tiszta és szép örömei fájdalomra és önrontásra változzanak át. Az ilyen diák a jellemes, s igazában csak az ilyen diák érdemelné meg a kitüntető „példás“ jelzőt. Az ilyen jellem viszont nem ábránd, mert a hivatott tényezők összefogó és tervszerű munkájával kitermelhető. Ennek az ideális célnak kitűzésével be is fejezhetnők eszme- futtatásunkat. De mert a magaviseleti érdemjegyek körül a szülőknél
