Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934
10 szerzés lehetőségétől. A szülőknek is meg kell tanulniok várni, és nőni engedni a gyermeket. Meg kell tanulniok aggódó gonddal és imádságos remegéssel őrt állani a gyermek fejlődésének útjai mellett. Nem remeghet meg a szívük, ha látják, hogy merész lendülettel veti magát fiatalos erőinek kipróbálására a zúgó, tarajos élet-hullámokba és ruganyos testét a nemes erőfeszítés férfias verejtéke lepi, miközben merészen dolgozza fel magát eszményi magasságokba. Mert a gyermeknek meg kell tanulnia megállania a maga lábán, gondolkoznia a saját fejével, éreznie a saját szívével, és saját lelkének erőivel önállóan levernie az ő kísértéseit! A szülők szeretete gyermekeik iránt sohasem válhafik szellemi és erkölcsi erőszakká velük szemben. Csak kicsinyes, korlátolt és kényelmes emberek akarják a maguk erőtlen egyéniségének mintájára formálni gyermekeik lelkét, amely pedig az Isten képére és hasonlatosságára rendeltetett. Másrészt azonban a szülők sohasem háríthatják el maguktól a feladatot, hogy irányítsák, segítsék és vezessék gyermekeiket Isten-rendelte céljaik útján. Mert senkinek sem lehetnek mindenkitől és mindentől független útjai. Senki sem gondolhatja azt magáról, hogy az élete kizárólagosan az övé. Senki sem önmagáé: mindenki az Istené és azé a feladaté, hivatásé, amelynek megvalósítását az Úristen elébe szabta. Minden ember élete a nemzet és család közösségeibe van ágyazva és az emberiség nagy eszményeinek szolgálatába állítva. Ez a szolgálat kötelezettségeket ró az egyénre, amelyek alól büntetlenül senki sem mentesítheti magát. Aki elveti a vallás eszményeit, az erkölcsi normákat és nem tekint az egészséges társadalmi fejlődés tempójára, aki nem vállalja a munkára, kötelességteljesítésre és fegyelemre szoktatás kemény feladatát, az szeszélyek, hangulatok, zabolátlan ösztönök uralmának dobja oda a gyermek lelkét. Törvényre, tekintélyre, tradíciókra csakúgy szüksége van az emberi életnek, mint szabadságra, önállóságra és állandó haladásra, másként eltéved saját szertelenségének útvesztőjében. Épen ezért van szükség a szülők tudatos nevelő törekvéseire, mert a saját tapogatózó ösztöneinek vezetésére szabadon ráhagyott gyermeki egyéniség kifejlődésének aránylag rövid ideje alatt önmagától nem találhatja meg a felfelé vezető utat. Hiszen arra való a nevelés, hogy megrövidítse a kerülőket és megtakarítsa a gyermek számára a tévutakat, amelyeken az ember erkölcsi kultúrájának évezredes fejlődése alatt bolyongott, míg a magasságba elért. Ez a nevelő feladat elsősorban a szülőké, a családé. S ez a feladat örök, mint az emberszív, melynek ősi mélyeibe ez a kötelesség rejtve van. Még nem voltak hivatásos nevelők, és nem ismerte az emberiség a nevelés különböző elméleteit, már élt a legősibb emberi közösség, a család, és végezte a nevelés munkáját. Az iskola a maga feladatát kezdetben szinte kizárólag az oktatásban, az ismeretközlésben látta, és
