Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1932
31 A lakosok kezdettől fogva hosszú gátépítéssel akarták a fenyegető veszélyt elhárítani, mondhatjuk, elég helytelenül, mert ez a védekezési mód nemcsak hogy nem akadályozta meg a nagy veszedelmeket, hanem bizonyos szempontból még növelte is azokat. Már az 1757-es árvízkatasztrófa leírásában olvassuk, hogy a város felsőrészén emelt kettős gátfal nem bírta a felgyülemlett óriási víztömeg nyomását és beomlott. A kudarc ellenére is kitartottak a régi felfogás mellett, úgyhogy az 1770-es árvíz utáni esztendőben a nagy Eszterházy püspök a város és a káptalan hozzájárulásával új, nagyobbszabású védőgáí építését kezdette meg. Ez a Cifrakapu irányában rekeszíette el keresztben a patak medrét, csak a kapu mellett lévő „Posueruní"-híd kettős nyílása engedett át mindenkoron annyi vizet, mely még a mederben elfért. A védőgátfal nagyszabású építmény volt a maga korában, majd negyedkilométer (240 m) hosszú és vastagsága 3'78 m-t tett ki. Kerek tíz évig (1771—81) épült nagy költséggel. Befejezésekor a két nyílású nagy kőhídon szent szobrokat helyeztek el s a szomszédos Cifrakapura szentírási idézetet véstek: „Posueruní me cusfodem.“ Azóta szerepel a híd „Posueruní“ néven. Az 1878-as nagy árvízkor egyik fele beomlott. A rajta álló szent szobrok pedig az őrült iramú vízárban a patakba zuhantak s jódarabig tovasodortattak. Ötven év múlva, 1928-ban a tűzoltók hídjánál, tehát jó párszáz méterrel lejjebb megtaláltak egy kőből faragott barokk angyalfejet, mely letörve a törzsről itt hevert az iszapban. Ma a gimnázium régiségíárában őrizzük. Az 1878—í árvíz nagy rombolása után végre belátták, hogy a „Posueruní“-védgát nem nyújthat nagy áradás esetén biztonságot. Nem is gondoltak többé kijavítására, hanem érdeme szerint lerombolták. De viszont pozitív irányban sem tettek lépéseket, hogy a nagy vízáradatoktól megvédjék a várost. Csak legújabban az 1922-es áradás után kezdtek jól átgondolt vízszabályozási munkát s került sor az Eger- pafaknak a* óváros alatt lévő kanyarainak átvágására. Ez a kanyar a mai Zúgó-ufcánál kezdődött s a mai Meder-utca helyén áthaladva, a Sas-utca felett végződött. Ha már a zsúfolásig beépült Belváros területén pénzügyi okokból úgysem lehetséges ma már a kettős kanyarulat megszűntetése, a várostól délreeső szakasz szabályozása hozhat csak eredményes megoldást. A nagyobb kanyarulatok átvágása, a víz lefutását egyenletessé feszi és megrövidíti. így az árvíz gyorsabban vonul el, rövid ideig tart és pusztító ereje lényegesen csökken. Ha ily irányban végzik el majd a patakszabályozásf, akkor az ártérre települt Belváros ki fogja kerülni a jövőben a nagy árvízkatasztrófákat s azok megismétlődésétől nem kell tartanunk. A város belterületén azonban rendezték a patak medrét az utolsó 150 év folyamán, ha a sűrű beépítés miatt a két kanyarulatot nem is vágták át. A régi térképek a tűzoltók felett zátonyszigetet jeleznek. E szakaszon a folyó a nyugati
