Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1931
70 ben tűnt volna fel, majdnem 2000 év után, a via appiai jelenet, most az Úrhoz intézett azzal a kérdéssel: Quo vadis, Domine ? S mintha a hegyektől visszavert, szinte túlviláginak ható zsolozsmákból kihangzott volna a szó: Én, akinek útja a végtelenből indulva a végtelen felé tart s aki düledező kunyhók nyomoríanyáin találom legtöbbször a legdrágább lélekkincseket, örök vándorlásomban eljöttem ma a megmarcangolt s rongyaiban roskadozó magyar nemzethez, őt a 900 esztendő előtt itt talált egyik legdrágább kincsemre, Szűz Szent Imre hercegre emlékeztetni, figyelmeztetni 1 S ma megfogom őt újra dicsőíteni. Nézzetek íme idei S ekkor a legmélfóságosabb Oltáriszentségben képviselt Krisztus király feléje fordult a magyar főváros világhíres alkotású sugárútjának, mire legott elkotródott onnan a magát ott naponkint felcicomázva mutogató bűn. Menten csendbefagyott az a bűnből élő népőrület is, mely vörösbegyúlt szemekkel szokta ott koronkint hangos lázadozásait rendezgetni s az áhítatban felsorakozott százezrek tekintete álmélkodva látta megjelenni az Örökvilágosságot ezen útvonalnak ama végpontján, ahol bizarr együttesben találkozott a honvesztő névtelen katona meg a honszerző Árpád, utóbbi lábainál a hont megalapozó árpádházi szentek ereklyéivel. S az örökkévalóságnak minden misztériumot legott felderíteni tudó ezen tekintetére tüstént lehullt a hályog a kábulatban bámulok szeméről. S azonnal érthető lett előttük az ott csodálatos allegóriában összeállított az a figyelmeztetés, hogy míg a honszerző Árpád s a hont megalapozó utódjai mögött ott állt egy angyali közvetítéssel az égbe kapaszkodó szilárd fehér oszlop, jelképéül annak a nemzeti és keresztény erkölcsnek, mely Szent Imre herceg személyében inkarnálódoft olyan ható erővel, hogy azt ime 900 esztendő után is az egész világ csődülete dicsőíti, a másik katona a honvesztő mögül, ez az embléma hiányzik. Döbbenetben roskadf térdre erre a sok százezer magyar, mellét verve mondván: Értelek Uram! Ez a másik sír az én vétkem, az én igen nagy vétkem. Értelek Uram, hogy ma beteljesedett a mondseei kódex Szent Imre legendásának az a jóslata, hogy: „a fiák is akik születendenek .. . jönni fognak ezt megismerni és beszélni fogják az ő fiaiknak.“ Értelek Uram, hogy ma mi vagyunk az a vezeklő, akit — mint egykor a szörnyen vétkezett német Konrádot Szent Péter helytartója — a Trianon szülte gyötrelmek kínjaiba láncolva elvezettél ma íme ide ahhoz az oszlophoz, mely utat mutat nekünk oda, ahol láncaink újra elszakadhatnak, a Szent István szájába adott azon Te mondásod szerint, hogy: „Menj az én fiamnak, boldog Imrének sírjához, lévén Ő a te közbejáród. Ö az, akinek öltözékei nincsenek mocskolva. Ő követi a bárányt hová is menend. Ő azoknak közüle való, kik Istennek trónja előtt — érted — új énekeket énekelnek,“
