Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1931
19 Ezt különben ő maga számtalanszor megvallotta. Az intézet, sőt a személyes sikerét is mindenkor „tanártársai sokirányú tehetségének, buzgóságának, törhetetlen köfelességhűségének, csüggedést nem ismerő kitartásának“ tudta be és, aki közülök valami figyelemreméltót kötelességén túl is tett, azt külön, névszerint, a szeretet büszkeségével említi. Csak magáról nem emlékezik dícsérőleg; magáról szólván, mindig úgy fordítja a szót, hogy az ő sikereinek fénye társaira és az intézetre essék, maga pedig homályban maradjon. Ez nála nem tettetett szerénység, nem affekíált alázatosság volt, hanem szigorú önbírálatfal és önismerettel megállapított vallomás. Kassuba ugyanis általában nem volt kezdeményező, vállalkozó lélek; falán azt is mondhatnók, hogy a jelen jó-ját félt veszélyeztetni a tervezett s ajánlott bizonytalan jobbért. Ezért a fettrevágyó és kész fiatalabb tanárok egy-egy szándékával, tervével, javaslatával szemben tartózkodó, vagy legalább is meggondolt volt; kereket azonban — s ez is jó szívét s magamegadó alázatosságát mutatja — sohsem kötött; s ha valami ilyes kísérlet jól indult, akkor éledezett; s ha sikerült, a legboldogabb ő volt. S mert tanári testületé az új intézeti épület nyújtotta lehetőségek tudatában sokszor előállott régi intézmények életrekeltésére, illetőleg fejlesztésére, vagy újak létesítésére vonatkozó tervvel, javaslattal, s mert ezek, megvalósíttatván, csak becsületet szereztek az intézetnek: Kassubának sokszor volt öröme. Ezek sorában az intézeti énekkar volt neki a legkedvesebb, nemcsak a benne való egyéni gyönyörűsége, de inkább az intézetnek általa jutott sok elismerés miatt. Nagy múltja van az egri gimnáziumi énektanításnak. A Zsasskovszky Ferenc, Szabó Ignác és Saád Henrik intézeti tanároktól megalapozott énekkart éppen Kassuba igazgatósága alatt Küzdi Aurél tanár fokról-fokra oly magas szintre emelte, hogy az énekkar előadásainak megítélésénél mind a közönség, mind a szakemberek többé már nem az ifjúsági, hanem az abszolút művészi előadás mértékét alkalmazták s nemcsak templomi, s ezek között főleg a tiszta gregorián-énekeknél, hanem a katonai zenekari kísérettel előadott énekes színműveknél is. Mellőzve a több szak- és sok hírlapi magasztaló ismertetést, az egri énekkar történetében egy fel nem jegyzett kedves epizód fogja igazolni a méltó értékeléseket és a Kassuba jogos büszkeségét. Apponyi Albert gróf kultuszminiszter, akiről tudva van, hogy nagy hozzáértéssel ének- és zenebarát, 1906. szeptemberében az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társaság vándorkiállításával kapcsolatban Egerben járt. Minden iskolát meglátogatott néhány percre. Az utoljára maradt gimnáziumban még ez is megkevesbedett volna, ha az üdvözlés után kifelé siető Apponyit az „Aida“ c. opera egyik hatalmas karéneke meg nem állította, visszatérésre nem késztette és — vonat ide, vonat oda — egy szép beszédre nem lelkesítette volna. 2*
