Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1929
18 szülőközönségünket s fiainkat a saját életpályájuk értékéről, szépségéről, követelményeiről és adományairól. A pap, a katona, a jogász, az orvos, a tanár-művész s az ipari és kereskedelmi életpályák nagy horizontú ismertetője mind megegyeztek abban, hogy bármelyik állás vagy foglalkozás csak annak biztosít sikert és nyújt örömet, aki át van hatva hivatása szeretetétől, aki fel tudja fedezni pályájának szépségeit, lelkesedik is érte, s aki tudja, nagyon jól tudja mindazt, ami a hivatás teljes és tökéletes betöltéséhez szükséges. Kevés szóval axiómául felállíthatjuk, hogy bármely pályán a jellem és tudás a boldogulásnak feltétele, egyben azonban biztosítéka is. Erről előadóink nemcsak szép és gazdag szóval győzték meg a mindig nagyszámú hallgatóságot, de önmagukban szemléltették is a valóságot, hogy akik a maguk pályáján „valamire vitték“, akik nem mesteremberei, hanem mesterei hivatásuknak, azok szinte azonosulnak vele, beleviszik egész lényüket s nemcsak életekzisztenciának tekintik azt, hanem mint nemzetmentő s nemzetépítő tényezőt értékelik. Biztos kenyeret mindenik nyújt, de nagyobb darabbal, sőt javakkal csak az ipar és kereskedelem kecsegtet. S mégis — ha nem ismernők az okát, csodálkozhatnánk 1 — míg egyéb pályák — az egy papit leszámítva, amelyen sok szépsége, sőt fensége ellenére is kiáltó a hiány — szinte túlzsúfoltak és igen ostromoltak, addig ipari és kereskedelmi téren nagy fejlődési lehetőségek adódnak s ezeknek megvalósítása nemcsak gazdaságpolitikai, hanem társadalompolitikai érdek is, miként ezt Bíró Pál dr. fejtegeti, aki az ipari pályáról írt értekezésében a legbiztosabbal, számadatokkal, bizonyítja ezt a meggyőződéses tételét. „A magyar középosztály végső elsorvadási veszélyének egyetlen profilaxisa azoknak a gazdasági ágaknak a fejlesztése, amelyek a legtöbb középosztályúnak az elhelyezését leggyorsabban biztosíthatják. S e tekintetben nem érzem magam egyoldalúnak, amikor arra mutatok rá, hogy ez legköny- nyebben egy céltudatos és következetes iparfejlesztés révén érhető el. Nem akarok részletekbe bocsátkozni, csak egy jellemző adatot tárok elő. Egy 2000 holdas birtok a tulajdonoson kívül legfeljebb két középosztályú alkalmazottnak nyújt megélhetést. Ha ugyanazzal a tőkével, amelyet egy ilyen birtok képvisel, egy textilgyárat teremtünk, ez 5000 munkáson kívül mintegy 50 középosztályúnak nyújt munkaalkalmat. A lehetőség pedig erre csakugyan megvan“. „Annak az eredménynek ellenére, amelyet az ipari termelés az utolsó években elért“, még mindig mintegy 700 millió pengő értékű külföldi iparcikket fogyaszt az ország. Ez más szóval annyit jelent, hogy az ország évenkint 100.000 idegen munkást és 10—12.000 idegen tisztviselőt táplál a saját fiai helyett. Utópia volna a külföldi behozatal teljes megszüntetésére gondolni, de minden 10°/o-a ennek a behozatalnak, ha idehaza termelődnék, 10.000 munkásnak és 1000—1200 tiszt-
