Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1929
9 és mikor elragadó, költői ihleíettséggel, ragyogó történeti s bölcseleti tudással, szimbolikus, gazdag nyelvén elénkrajzolta Szent Imre történeti alakját, tiszteletének sorsát a magyar lélek történetének kilenc- százados útján s e tiszteletnek mai, döntő jelentőségét: akkor úgy éreztük, hogy Szent Imre-ünneplésünk legszebb élményével gazdagodtunk. Ünneplésünk másik része ifjúsági színielőadás volt. A színdarabbal egy hosszú s nagyérfékű tanári munkássággal jól megérdemelt nyugalmát köztünk élvező, de ma is fáradhatatlan ciszterci tanárnak, Fejér Adorjánnak költői tolla ajándékozott meg bennünket. Az ifjúságot mélyen szerető és ideális lelkesedéssel telt lélek meleg fénye sugárzott azokon a kedves jeleneteken, amelyekben elvonultatta előttünk Szent Imre tüneményes életét: mint ragaszkodó tanítványét Szent Gellért társaságában; mint mosolygó ifjúét az udvari ifjúság jókedvű, játékot, vadászatot kedvelő csoportjában; mint az imádság emberééf, a szentét az öreg táltos és a garaboncok eseténél s az agg szénégető és kis Gyöngyike unokája megható történetében; mint a trón nagyreményű várományosáét Szent Istvánnak a bizánci követekkel való jelenete kapcsán; s különösen mint a magyar ifjúság védőszentjéét Szent Imrének ama színesen elgondolt látomásában, melyben ő meglátja a maga áldozaíjellegű, de minden földi királyságnál fönségesebb szerepét a magyarság történetében. A darab szerzője nagyszerű segítőtársat nyert Dr. Kalovifs Alajosnak, intézetünk szeretett zenetanárának zeneszerzői talentumában; az énekés zeneszámok korszerű hatásokat is kifejező s a tartalmat is pompásan kifejezésre juttató jellege, végig bájos melódiája és kellemes összhangzata nagy mértékben emelte a darab hangulati hatását és mindenkorra kedves emlékünk marad. Az énekszámok megtanításának finom tudást és nagy-nagy türelmet kívánó munkája Rássy Paulin énektanár érdeme. A darab megrendezéséhez szükséges fogyhatatlan lelki frisseséget és minden technikai feladat megoldását Evefovics Kunó dr. hittanár szere- tefe és páratlan energiája nyújtotta. A színdarab előadásában pedig fiaink egytől-egyig — főszereplők s a legkisebb szerepek betöltői egyaránt — szép lelkűk és értékes tudásuk legjavát csillogtatták. Egyébként az ünnepség sorrendje és műsora a következő volt: 1. 1930 május 10-én, szombaton d. u. 6 órakor az intézet tornatermében „Szent Imre látomása", ifjúsági zenés színjáték 3 felvonásban. Irta Fejér Adorján\, ciszterci gimn. tanár. Zenéjét szerzetté Kalovifs Alajos dr., az int. zenetanára. — 2. 1930 május 11-én, vasárnap 8 órakor ünnepélyes szent mise és szent beszéd a ciszterci rend templomában. — 3. 1930 május 11-én, d. u. 6 órakor a színjátékot megismételtük. — A színjáték szereplői: A prológust előadta Braun Árpád V. o. f. István magyar király Bálint Sándor VIII. o. í., Imre herceg Kollárits