Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1929
7 SZENT IMRE ESZTENDEJÉBEN . .. A magyar élet első, elragadó virágba-bomlásának kilencszázados emlékünnepét ifjúságunk szebb jövendőjéért sóvárgó lelkünk jóleső örömével fogadtuk, mert úgy érezzük s rajongó hittel úgy hisszük, hogy ezernyi bajunk sötét útvesztőjében csak a Szent Imre nevével jelölt élet-valóság, szellemi-erkölcsi, kincses hagyaték lehet egyetlen vigasztaló víziónk, egyetlen útjelző világosságunk. Mindenkor is — dolgos, szürke hétköznapokon, apró ismeretadatok bajlódó adagolgatása közben és esztendőnként, hagyományos, de mindig friss lelkesedéssel felkarolt Szent Imre-ünnepeinken egyaránt — törekedtünk megéreztetni fiainkkal, hogy Szent Imre neve nekünk tündöklő szimbólumunk, Szent Imre élete nemzeti életünk hajnaláról töretlen épségben, fényben megmaradt, drága kincsünk, szent ereklyénk, szemünk világa. Annál inkább örülünk most, hogy az idő ünnepi évfordulóhoz jutása éppen napjainkban messze, szinte az egész világra világító eseménnyé avatta Szent Imre ünneplését. S ez ünneplések fényességében a fénynek nem magáért a fényért örülünk; hazánk lélekrendííően siralmas csonkaságában kinek is jutna önfeledt, mánakélő lelkendezéshez, ünnepi játékhoz kedve s ereje ?! Hanem annak örülünk, hogy ebben az ünneplésben legszebb életeszményéhez visszatalált nemzetünk új glóriát von szűz Hercegünk alakja köré, s ennek a glóriának utat mutató, vonzó világosságánál — hisszük — könnyebb lesz elindulnia ifjúságunknak a reá váró, félelmetesen súlyos feladatok megoldása felé. íme, ezért van, hogy egyenesen és csak Tehozzád fordulunk, ezért van, hogy egyedül Téged hívunk most esengve bájos, magyar legendáink legendás valósága: Szűz Szent Imre herceg 1 Hívunk: ragyogd bele kietlen, szomorú napjainkba üdén kacagó, napsugár-derűs gyermekségedet, mellyel öröme voltál királyi szülőknek és egy büszkereményű nemzetnek! Ó, hadd jutna Tőled gondtalanabb, igazabb gyermekkor, több öröm, több kacagás gondok és könnyek között nevelt, minden gyermekünknek. Hívunk: mutasd meg nekünk vezérlő, kemény férfierődet is, hiszen „Dux Ruizorum“, veszélyeztetett végek őrfejedelme voltál. Mert bizony kellvén-kellene megújult, acélos erő a magunk, fiatalságunk s férfiaink el-elfáradó, el-elernyedő karjába is, hogy egy lobogó, meg nem ingó lendületben végre már egyszer elvégezzük ideII.
