Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1927
ISKOLÁNK AZ 1927—1928. ÉVBEN. II. 1. Változások a tanári testületben. Az intézet kegyura, Werner Adolf dr. zirci apát úr, 1927. jún. 24-én kelt 213. sz. rendeletével Küzdi Aurél igazgatóhelyettes-rendes tanárt a budapesti Bernardinum-rendház főnökévé s a ciszterci rend hittudományi és tanárképző intézetének igazgatójává nevezte ki, Szász Alfréd és Kertész Goffhárd dr. r. tanárokat pedig, hasonló minőségben, a székesfehérvári Szent István-, illetőleg a pécsi Nagy Lajos-reálgimnáziumhoz helyezte át. — Az eltávozottak helyébe Saád Henrik bajai igazgatóhelyettes, Szekeres Fábián és Baghy Osváf r. tanárokat küldötte. A tanári testület szept. 9-én tartott alakuló értekezletén búcsúzott el a kebeléből kivált munkatársaktól. Mindhárman értékesen írták be nevüket intézetünk történetébe. Küzdi Aurélt, midőn 1924-ben a konvent alperjeléül és a gimnázium igazgatóhelyetteséül tizenhat év múltán Egerbe visszatért, az 1891/92-től egyfolytában itt töltött tizenkilenc esztendőnek az az egész természetesen fennmaradt kedves és meleg hangulatú emléke fogadta, amelyet mint rend- és tanártárs szeretetreméltó egyéniségével, nemes szerénységével s minden szolgálatra kész előzékenységével tanártársaiban; mint tanár a nevelő - oktató munka nemes felfogásával, buzgó és gazdagon eredményes végzésével a szülőkben s az azóta már férfiakká lett hálás tanítványokban; végül mint a középiskolai énektanítás ihletett mestere az intézet fejlődés- történetére tartozó művészi eredményeivel Eger város egész művelt társadalmában magának állított. A másodízben itt töltött rövid három év alatt szép és gazdag lelkének egyéb értékeit is megismerhettük. Azon hálára érdemes szolgálatokon kívül, amelyeket mint igazgatóhelyettes az intézet adminisztratív ügyeiben való buzgó és mindig készséges részvételével nyújtott, különösen sokat tett a kér. kath. intézet nevelői hivatásának mennél tökéletesebb betöltése érdekében. Mint liceális előadó nagyon tartalmas előadásaival a szülőket tanította, mint tanár és lelkiatya az intézet növendékeit nemcsak szóval oktatta és nevelte, de szerzetesi leikével s egész életének példájával is nemesítette. Csak természetes, hogy távozása az intézetre veszteség; de megnyugtató az a tudat, hogy az intézet kegyura épen kiválóságának ismeretében olyan fontos helyre állította, amelyhez legelső rendi érdek fűződik, s amelynek szolgálatára ő kiváltképen hivatott. — Szász Alfréd
