Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1927

37 e) A Werner Adolf dr.-Tesfgyakorló Kör. Megalakult 1927. nov. 9-én. Elnöke Szabó Ferenc testnev. tanár, ifj. elnök Balcsó Ernő VIII., alelnök Ringelhann György VII. o. t. Tagjainak száma 115 tanuló. Mű­ködő szakosztályok: játék, torna, atlétika, úszás, téli sportok és a turisztika. A tanulók heti egy órában minden kedd d. u. V24— ,5-ig gyakorolták magukat a 207 m2-nyi hajóparketfes tornateremben. A helybeli kereskedelmi iskola által rendezett atlétikai versenyen tanuló­ink közül többen részt vettek s pontversenyben 39 ponttal a második helyet szerezték meg. Az egri középiskolák által rendezett vízipoló mérkőzésen a győzelem a gimn. csapatáé lett. (Mártonffy, Kádár, Bolya, Ringelhann és Baranyai). Az alsóbb osztályosok számára rendezett helybeli középiskolai football-körmérkőzésen tanulóink derekasan meg- állfák helyüket: győzelmükkel ismét megszerezték a „Mudin Imre ezüstserleget.“ Az 1928. ápr. 28-, 29-én a Testgyakorló Körünk rende­zésében lefolyt középiskolai bajnoki úszóverseny Budapest—Eger csapatai között 3:2 arányban a budapestiek győzelmével végződött. Május hó 6-án rendezte szokásos évi díszfornaünnepélyét Testgyakorló körünk, mely méltán sorakozott az előbbi évek hasonló ünnepélyeihez. Ezen a dísztornán az intézet öregdiákjai is részt vettek s e szerep­lésükkel is bizonyították szeretetiiket és ragaszkodásukat az Alma Mater iránt. A dísztorna-ünnepély műsora a következő volt: 1.) Felvo­nulás. Hiszek egy Istenben ... 2.) Tornapad gyakorlatok zenekisé- retfel. 3.) Fokosgyakorlatok zenére. 4.) Beszédes tagszabadgyakorlatok. 5.) Társasgyakorlatok zenére. 6.) Tornagulák, karika- és zászlógyakor­latok zenekisérettel. 10 perc szünet. 7.) Kézitámfa gyakorlatok zenére. 8.) Verseny az alsó és felső osztályú tanulók számára, az 1928. évi intézeti bajnokságért, alacsony- és magasnyujtón. 9.) Az intézet volt növendékeinek szabadon választott gyakorlatai magas nyújtón. 10.) Zászlógyakorlatok zenekisérettel. 11.) Partertorna és tréfás gyakorlatok bemutatása. 12.) Farúd- és fapuska gyakorlatok, zenére. 13.) Díjak kiosztása és elvonulás. Az 1927/8. évi tornászbajnokság ez alkalommal került eldöntésre. A felső osztályosok közül Balcsó Ernő VIII., az alsó osztályosok közül Kisantal Jenő IV. oszt. t. nyerte el. — A Test­gyakorló Kör vagyona: Múlt évi maradvány 465 P 40 fillér. Folyó évi bevétel: a dísztorna jövedelme 234 P 70 fillér. Összes bevétel 700 P 10 fillér. Kiadás: sporteszközök vásárlására, teremdíszítésre 366 P 31 fillér, sportkönyvtárra 289 P 15 fillér. Összes kiadás 653 P 46 fillér. Maradvány 46 P 10 fillér. f) A 213. sz. Koháry István-cserkészcsapat történetében neve­zetes volt az 1927. évi táborozás, amely a csapat első külföldi tábora volt. A Grác közelében fekvő reini ciszterci apátság birtokán töltöttek fiaink két kellemes hetet. Mindig örömmel s a hála érzésével gon­dolunk vissza ezekre a napokra és a reini ciszterciek, elsősorban

Next

/
Thumbnails
Contents