Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1927
AZ INTÉZETBEN MŰKÖDŐ EGYESÜLETEK. VII. a) A Magyarok Nagyasszonyáról nevezett Mária-Kongregáció Evefovics Kunó dr. prézes vezetésével két hetenként tartott gyűlésein végezte hivatásos munkáját. A modern szétszóródó élet parlagon hagyott területét, a diáklélek legmélyebb tartalmának kialakítását tartva szem előtt, az ifjúságot a legnemesebb idealizmussal telítette, ami a diáklélek, sőt a társadalom és a nemzet helyes kialakulása szempontjából a legreálisabb tőkebefektetés. Krisztusnak világot reformáló egyéniségéből, a Bol- dogságos Szűz Istenközelséget lehelő vonásaiból, Szt. Imre herceg jellemének szálaiból mintázta a kongregáció vezetője azt az ideált, amelynek megközelítése, megvalósítása egy legszebb reményeket csillogtató ifjú nemzedék kialakulásának legbiztosabb záloga. Ez a lelki tartalom telítette a kongregációba tömörült ifjúságot az egyes gyűléseken, ünnepségeken, ez buzdította az isteni kegyelem buzgó keresésében s a jó példaadásban. Ez a gondolatkör sugallta ebben az iskolai évben is az intézet mindig igen kedves Szt. Imre ünnepélyét. Dallal, szóval és zenével hódolt ifjúságunk a 900 esztendő távlatából példaként idesugárzó szent királyi ifjú előtt. A gazdag műsorú ünnepély oly emelkedett lelki tartalmat varázsolt a közönség és az ifjúság leikébe, amely csak tisztít és fölemel. Az intézeti zenekar Kalovits Alajos dr. vezetésével Lortzing Undine c. darabjával kedveskedett. Németh Zoltán VIII. o. t. megnyitó beszédében Szt. Imre jellemének kedves varázsát méltatta. Az énekkar Rássy Paulin dirigálásában Gluck Himnuszával és egy Imaénekkel emelte az ünnepség harmóniáját. Kellemes fellépéssel szavalta Okolicsányi László Evefovics Kunó dr., Szent Imre szózata c. versét s ugyanezt szólaltatta meg Kalovits Alajos dr. duettje, Páll András és Ratkó Ferenc VIII. o. tanulók kellemes csengésű énekszavában, Székely Miklós V. oszt tanuló zongora-kíséretével, aki külön számként Bee- thowen Pathetique szonátáját adta elő nagy sikerrel. Sík Sándor A magasságban szálló lélek c. költeménye, amelyet Szongott Tivadar VIII. o. t. szavalt lelkes hévvel, az egész ünnepség alaptónusát adta meg. Fénypontja az ünnepélynek Ury Lajos dr., Ítélőtáblái tanácselnök úr beszéde volt. A szép és komoly szó hatalmával s tiszteletet kihívó egyéniségével Szt. Imre jelleméből kisugárzó erényekre hívta fel az ifjúság figyelmét. A zilált, kapkodó, külsőre irányított kultúrában az emberi lélek nem elégítheti ki megnyugvásra vágyó ösztönét. Szt. Imre 3