Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1926
6 mélyen elfogódott atyai szív szeretetének voltak telmácsolói az elhangzott köszönő szavak. Május 15-ének reggele a napsugár mosolyával köszöntötte az Alma Matert. Ünnepi díszbe öltözött fürge cserkészek raja hullámzott a templom körül, hogy a rendezés kedves terhét dicséretreméltóan elvégezzék. 8 órától kezdve rég nem látott diákjait köszöntötte a »Pritnusz«. Fürge lábú első osztályosok mellett botra támaszkodó öregek, fehér ruhás kis fiúk mellett fehér, őszbeborult öreg urak lépték át a Primusz küszöbét. Egyben azonban egyformák voltak: az arcukon felcsillogó diáköröm mosolyában. Majd felhangzott a 100 esztendős »primusz-csengö«. Indulás. Elől az öregek, végén az első osztályosok: 1852-től 1927-ig, vagy ezren felül. Régi templomi diákhelyükön a messzi múltból visszalopott gyermekáhitattól elfogódott az öreg diákok lelke, midőn a templom előtt a díszes fogatból, rózsacsokros lányok ékes koszorújától környezve, kilépett Okolicsányi Imréné, zászlóanya. Kis cserkésztől átnyújtott fehér rózsacsokor volt a köszöntő. Kürti Menyhért dr. főigazgató vezetésével a szentélyben foglalta el helyét kíséretével a zászlóanya. Erre az »Oremus pro patre nostro« minden diákszívet megkapó éneke mellett a liturgia mindig lélekemelő pompájával, nagy papi segédlettel az oltárhoz vonult a magyar ciszterciek apátja, a ciszterci diákok atyja, hogy bemutassa értük a legszentebb áldozatot. És a tegnap felhangzott himnusz hangjai átsimultak a Kyrie eleison szelíd akkordjába, de felujjongott a karácsonyestéket beragyogó Glória daliamában, majd a Credo világot beharsogó diadalában, s hosszan ívelt a magasztaló Sanctus s az Istent az oltáron köszöntő Agnus Dei énekében. Szentmise után a zászlószentelés ünnepi szónoka, Baranyay Jusztin dr. egy. ny. r. tanár lépett a szószékre. A nemesen kiművelt szellem messze tekintő kilátásával, a gondolatok súlyával ható lendülettel s a régi diáklélek melegével köszöntötte a legnagyobb szimbólumoktól ékes új zászlót! Köszöntötte mint a hősi, önfeláldozó vérrel hímzett dicsőség rendíthetetlen szimbólumát. Jelentse e zászló Szent Bernét szellemében a földit bölcsen értékelő szellem diadalát, hirdesse a Szűz Anya oltalma alatt a legnemesebb áhitat melegénél tisztult hazaszeretet állandóságát, lengje, lobogtassa a zászló a legnemesebb munka s az élet minden viszontagságain is a győzelem örömét. Az avatási szertartás után a Rend apátja átadja a zászlót a zászlóanyának. Keresetlen szavakkal kéri, hogy vegye oltalmába, pártfogásába a zászlót. Legyen őrzőangyala, s ha harcba lendül is a zászló, lehet tépett, lehet rongyos, csak maradjon mindig szeplőtelen, hófehér. Az egész templomot kedvesen betöltő, a gondos, mélyen érző anya szívet megindító hangján, mely sok könnyet csalt ki az ifjú és öreg diákok szeméből, így köszöntötte a megkoszorúzandó zászlót Okolicsányi Imréne zászlóanya: »Felszentelt zászló! Légy áldott, mert annak az iskolának lettél szimbóluma, mely nekem Istenben hivő hű fiakat adott — ezt mondja a Haza.
