Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1926
17 lennie a magyarnak, hogy az út nehézségei fel ne őröljék energiáját, amely felőrlést azután a teljes testi és lelki összeroppanás követ. Hát az egri ciszterci gimnázium ilyen erősen vértezett férfiakat adott a magyar hazának. És az a hatvan évjárat, mely itt most találkozóra összegyűlt, nagyon, de nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy ennek a szegény, sokat szenvedett országnak gályája az őt megrohanó sok vész és vihar között el nem süllyedt, hanem keresztülvágva rémes örvényeken, szörnyű sziklazátonyokon, dagadó, friss vitorlákkal halad egy másik ezredév felé. Továbbá adott nekünk útravalóul e gimnázium tiszta erkölcsöt, izzó hazaszeretetei és törhetlen kötelességtudást. Hány jelese a magyar közéletnek került ki az egri gimnáziumból csak az utolsó, itt összegyűlt tizenkét lustrum alatt is! Hiszen, hogy csak egy társadalmi osztályt, a hivatalnoki kart említsem, egész seregét tudnám felsorolni a fontos, vezető állást, vagy magas hivatalnoki pozíciót betöltő egyéneknek, kik innen, ebből a gimnáziumból kerültek ki. És amidőn még a régi, úgynevezett Délmagyarországon szolgáltam, az illetékes körök keresve-keresték hivatalnokul a volt egri diákokat, mert tudták, hogy bennük tiszta kezű és jellemű, hazaszeretettől égő, mintaszerűen kötelességtudó, jeles hivatalnokokat nyernek. Hát amidőn annyi sok jóval bocsátott útra minket ez a gimnázium, csoda-e, ha a hálaadásnak és megemlékezésnek e pillanatában zavaromban a zsoltárossal kiáltok fel: Quid retribuam pro omnibus, quae retribuisti mihi o Alma Mater?! Hiszen ezek között a felszentelt falak között önző, anyagi érdek nem tanyázik, anyagiakat tehát hiába kínálnánk. Itt csak szeretet honol, szeretet, mely évszázadok óta bányászott s mégis kiapadhatatlan aknákban van felraktározva, melyek csak a varázsigét várják, hogy falaikat megnyitva, öntsék az önfeláldozásnak, a tudománynak s a tanításra készségnek kimeríthetetlen kincseit. Ámde valamit mégis csak adnunk kell. És mit adhatnánk viszonzásul mást, mint ama kincseket, melyeket innen kaptunk s elsősorban a legfőbbet s legértékesebbet: a szeretetek Méltóságos és Főtisztelendő Apát Úr, mint a Rendnek mai feje, Méltóságos és Főtisztelendő Főigazgató úr, mint e gimnáziumnak mai vezetője, én nemcsak üres szavakat mondok, én tettekre mutathatok. Ma reggel 729 órakor megszólalt a Primusz-udvar régi csengetyűje, és nézzék ezt az embertömeget, mely a régi, ismerős, kedves hangra idesietett. Mi más hozta volna’ide e sereget, mint a szeretet a Rend, a szeretet régi, immár az életből elköltözött kedves tanáraink áldott emléke, a szeretet ma is élő és jelenlevő tisztelt tanáraink Szobek Lóránt és Kassuba Domokos, végül a szeretet a most működő tanár urak, a régiek jog- és tanítás-folytatói iránt? És ennek a sereg embernek a szíve csordultig van a hála, a tisztelet és szeretet érzelmeivel, midőn ime velem együtt így kiáltanak fel: Uram, Te minden felhők felett trónoló Végtelen Nagyság, árasszad minden áldásodat e Rendre és ez intézetre! Adunk továbbá viszonzásul, amit szintén innen kaptunk: hitet, hazaszeretetei és kötelességtudást. Hitet, mélységes hitet, mely abban kulminál, 2
