Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1925
12 rendes és Schilling Rogér b. tanárokat küldötte. Ez utóbbi pedagógiai vizsgálatát évközben letevőn, rendes tanárrá lépett elő. f\ tagjaiban ekként megváltozott tanári testület augusztus 31*én tartotta alakuló gyűlését, amelyen a kebeléből kivált tanárok érdé* meit, irántuk érzett nagyrabecsülésének és szeretetének kifejezésével, jegyzőkönyvben örökítette meg. Kovách Demjén 42 évi szolgálat után, melyből 39 szorosan a nevelés és tanítás munkájára, mégpedig mind Egernek jutott, a Rend fejének legteljesebb elismerésével lépett ki a munkasorból. Ebhez a rendfőnöki elismeréshez az intézet tanári testületének teljes tisztelete, mélységes szeretete, a tanítványok ezrei* nek bálája járul. R tanári testület akkor is tisztelettel venne búcsút folytonos munkában megöregedett tagjától, ba a munkaéveknek csak számát nézné; de mert egész tanári pályája alatt a kötelességtelje* sítésnek ritka példáját mutatta, a kezelésére bízott természecrajzi, kémiai szertárt, az érem* és régiségtárt felül nem múlható féltő sze* retettel rendezte, gondozta és gyarapította; s mert társi viszonylat* ban szerető, gyöngéd és jószivü testvér volt, aki lelkének közvetet* lenségével és állandó derűjével a legfiatalabbat is magához vonzotta: csak természetes, hogy nagy tiszteletünket szeretetünk melege is áthatja. Szaktárgyait és tanítványait nagyon szerette; tanítványainak bő és alapos ismereteket adott s tőlük szinte általánosan oly benső* séges szeretetet kapott, hogy ennek melegét nemcsak a gyermeki szivekből sugárzóan, de meglett s vele együtt immár megöregedett emberek részéről is állandóan érezte s ezentúl is tapasztalni fogja, mert a rendfőnöki akarat úgy akarta, hogy ahol 39 esztendőn ke* resztül szántott és vetett, szép öregségét ott élje le. — Bartók Egyed dr. intézetünknél kezdte meg tanári működését és 14 év alatt nemcsak szorosan szaktárgyainak tanításával, de az intézet minden ügyében való buzgó , és lelkes részvételével óhajtotta közösségünk érdekeit szolgálni. Örült az intézet minden nemes tevékenységének, büszke volt sikereire s e célból szívesen és buzgón fáradozott is. fá tanuk mányi kirándulásokat és mozielőadásokat nagy lelkesedéssel rendezte; az ismeretterjesztő előadássorozatokban csaknem minden évben részt vett; a cserkészetért bevült s mint csapattiszt sokat fáradozott s általában mindenféle iskolai ünnepély rendezésében szolgálatrakészen segédkezett. Mikor egészségének helyreállítása végett egy időre kilépett a munkasorból, a tanári testület azzal a jókívánsággal kisérte gyógyulási helyére, vajha egészen visszanyerné egészségét, hogy az a lelkesedés, mely őt mindenirányú működésében annyira jellemezte, újra az iskola javára esnék. — Balassa Brúnó dr. 5 évet töltött az intézetnél. Ez alatt az igazában nem bosszú idő alatt oly alapvető és nagyhatású működést fejtett ki, hogy elismerésünk megnyilatko* zása végett, de meg az intézet története számára is, ismertetnünk kell működését. Neki egy nevelési programmja volt: a tanulóifjúság valláserkölcsiségét a biztos tudatosság felé emeléssel folytonosan mélyíteni. Fhnit csak tett. annak rugója és célja ez a helyes elv volt, Mint bittanár tanításában és prédikációiban, egészen hozzáérve a gyermeki lélekhez, könnyen és biztosan tudta a meggyőződést kel* teni; mint cserkészparancsnok csapatát nemcsak katonai szervezeté* ben, de lelkében tette széppé; mint ifjúsági színműíró és szinielő* adásrendező a tiszta művészi cél elbomályosulása nélkül a nevelés* ügyének is nagy szolgálatokat tett. fáz ő működésének is eredménye