Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1916

Tartalomjegyzék

I. FERENC JÓZSEF.

Az egész világot vérbefojtó háborűban csendesen munkálkodó s hivatását zavartalanul teljesítő intézetünk életében a legnagyobb esemény hazánk legnagyobb eseménye: királyunk halála volt. Az ágyűk dörgését egyszerre elnémította a megmaradt harangok síró hangja s az ezer meg ezer magyar ifjúnak, köztük nem egy tanítványunknak, hősi halálán érzett mélységes gyászunkat szinte eltakarta a patriarcha-korban őseihez megtért urunknak, királyunknak halálát széles ez országban búsan hirdető fekete lobogó.

Királyunkhoz még haló porában is hű és hálás szívünk kegyeletes érzésével egy teljes héten keresztül az egész magyar nemzet buzgó imádságába kapcsoltuk mi is ajtatos könyörgésünket s csendes nyugodalmat és örök békét kértünk a királyok Királyától annak, aki, mig nemes szíve csak dobogott, egy percig sem nyugodott, s aki, bár a békét kívánta teljes nagy életében, szakadatlan harcban volt a reá és házára zúdúlt balsorssal minden alakjában.

Aztán — egy hét múlva —, mikor nemzetünk küldöttei a nagy temetésen könnyes szemmel a mi nevünkben is oda álltak a királyi ravatal köré, a megemlékezés és visz- szaemlékezés kegyeletes hangulatában velők egyesülve, itthon mi is letettük szeretetünk, hűségünk és hálánk könnytől áztatott kicsi koszorúját.

Sírt a nemzet, sírtunk mi is.

Sirattuk a bölcs királyt, aki, a történelem tanítása szerint, 3, magyar nemzetet a régi, roskatag, ősszittya Magyar- országból az új, az erős, az európai Magyarországba vezette át. Megingott trónt, vérbe fojtott országot, kulturátlan nemzetet örökölt s félszázados fejedelmi munka után biztos trónt, ércpán- célú országot s müveit nemzetet hagyott örökül.

Sirattuk nemzetünk atyját, akinek uralkodása úgy kezdődött, mintha szabadságszerető nemzet romjain aka.rná magasabbra emelni trónját, de akinek éles szeme csakhamar