Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1913
Tartalomjegyzék
6 A tanárok a XV. és XVI -ik században a püspöki udvarbirónál, a papok asztalánál étkeztek. Ha téli időben a késői vacsorán a sublector nem jelent meg, ezért megváltás címén bizonyos prebendát kapott. ! 484-ben ezen ősi szokást megszüntették.1) A káptalani iskolák látogatói rendszerint egyházi pályára készülő klerikusok. Vannak közöttük világiak is, akik pusztán koruk műveltségét óhajtják megszerezni. A tanulókat az elemi és középiskolai ismeretekre, néha a magasabb tudományodra is oktatták. Az egri iskola tanulóiról több adat maradt ránk.2) Bakócz Tamás egri püspök udvartartási számadáskönyve az 1493 —1496-iki évekből sok érdekes mozzanatot örökített meg az egri iskolások életéből. Nagyobb ünnepeken, mint LJjévkor, Sz. János evangélista napján, a nagyhéten, Sz. Mihály napján, Nagyboldogasszonykor, Kisasszony napján templomi szolgálataikért több-kevesebb dénárt kaptak. Nagyhéten a szent sírt őrizték és a zsoltárokat énekelték. Két tanuló néhány kiváltságlevél lemásolásáért 20 dénárt kapott. Az iskolások énekkarát elsősorban a templomi szolgálatra tartották, de kiváló alkalmakkor a templomon kívül is felhasználták. Mikor Bakócz Tamás legelőször jelent meg az egri várban, az üdvözlő tanulókat (recordan- tes) 25 dénárral jutalmazta meg. Máskor a rekordálásért tőle 3 irtot, vendégétől. Farkas Bálint váradi püspöktől, 1 í/2 frtot kaptak.3) A Krakkóban 1509-ben kinyomtatott »Ordinarius« is megemlékezik az istentiszteleten sűrűn szereplő egri iskolásokról.1) Az egri káptalani iskola fennállott még a XVI-ik század második felében. Verancsics Antal egri püspök 1558-ban újjászervezte. Élére két, a bölcsészeiben s főleg theológiában jártas tanárt állított, hogy ezek elsősorban egyházmegyéje számára papokat képezzenek. Az iskolát körülbelül 20 'tanulóra tervezte, akiknek ellátásáról az egri vár provizora gondoskodott.5) ’) Békefi Rémig dr. i. m. 287. 1. «Item sublector istius ecclesie similiter ex antiquis Consuetudinibus, si guando idem iemali tempore cene judicis curie do- mini et praelati nostri, quia tunc cena fuerit tarde et porta claustri clauditur, interessé non potuerit, prebendam pro hujusmodi cena habuerit, cui jam eadem prebenda negatur.« 2) Békefi Rémig dr. i. m. 79, 377, 381-382, 396—398. 1. 3) Bakócs-codex vagy Bakócs Tamás egri püspök udvartartási számadáskönyve 1493—1496. évekből. Adatok az egri egyházmegye történelméhez. II. köt. 3. füzet. 332—458. 1. — Békefi Rémig dr.: A népoktatás története Magyar- országon 1540-ig. 342—344. 1. 4) Ordinarius. Adatok az egri egyházmegye történelméhez. IV. köt. 3. füzet, így az 57-ik lapon: »juvenes incipiunt Kyrie eleyson . . .« » . .. juvenes canunt Domine miserere nobis .. .« »pueris iterum alium hymnum incipientibus. ..« stb. 5) Verancsics Antal összes munkái: Pest 1865. VII. 287—289.1. » .. . scholam institui et praefeci illi duos bonarum artium peritos, praecipue verő theologiae