Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1913
Tartalomjegyzék
29 gondja rá, hogy a beteg idejében megkapja ételét, italát. Ha valaki nehéz beteg, jókor tudassa az elöljáróval, hogy a szentségekkel elláthassák. Szóval a gyógyszerész a rendház infirmáriusa, beteggondozója. Betegség esetén kívül azonban tilos a szerzetesek lakószobáiba bejárnia, velük ott, főleg a klauzurán belül hosszasan társalognia. A patika személyzetét az elüljáró fizeti, akinek tudtán kívül a provizor sem- mitsem költekezhet. Minden év vége felé a gyógyszerekre tett kiadásokról és a patika bevételeiről lelkiismeretes számadást készít. Ezután fel vannak sorolva járandóságai.1) A patika tiszta jövedelme Borgias Sz. Ferenc templomát illette. Ebből fizettek a kántort, orgonistát, muzsikusokat, a sekrestyést, ai- sekrestyést, a harangozókat, megjutalmazták belőle a minisztráns fiúkat. A templomi kiadások ruhabeszerzések, misebor-, gyertyák-, olaj vétele, egyházi szerek javítása, templomi ruhák mosatása voltak. Egyes templomi ünnepségek költségeit a Mária-társulat födözte, amíg fennállott. A patika eléggé jövedelmezett. 1783-ban Plachy örömmel jelenti az apátnak, hogy a patikából két év alatt körülbelül 900 frt tiszta jövedelem folyt be, ami elegendő a templomra, sőt maradt is belőle.2) A majorkertre vonatkozólag az 1779-iki rendelet volt irányadó. Eszerint az ilyen kertek elsősorban az iskolások használatára adattak, de amennyiben evvel összeegyeztethető, a szerzetesek saját céljaikra is hasznosan felhasználhatják őket.3) A jezsuiták könyvtáráról 1780-ban tudakbzódtak. Elkészült-e katalógusa, amit három évvel ezelőtt elrendeltek? Molnár prodi- rektor kifejti, hogy a jezsuiták könyvtárának tulajdonjoga nem illeti meg az egri cisztercieket, ehhez semmiféle jogot nem formálhatnak. A könyvtár kulcsát az igazgató őrizze és gondoskodjék gyors rendezéséről. Csodálkozik, miért készül oly lassan a katalógus, pedig a leíró (scriba) részére némi remunerációt is Ígértek.4) 1781. április 15-én Vörös főigazgató örömét fejezi ki, hogy a könyvtár katalógusa megérkezett hozzá és így nagy gondtól és aggodalomtól szabadították meg. A kiállítónak fáradozását köszöni.5) De ') Egri ciszt. konv. ltár. 1724. január 1-én Wellehrádon kötött szerződés Flórián apát pecsétjével ellátva. 2) Egri ciszt. konv. ltár. Plachy 1783. március 31. kel. lev. 3) Instructiones p. 49. — 1779. január 7. nr. 6503. htt. r. 4) Instructiones p. 90—91. » . . . Porro pro eo, ac Bibliotheca Ägriensis eorsum introductis PP. Cistercitis minus resignata fuisset, adeoque iidem ad atta- ctam Bibliothecam jus quodpiam minus foverent, ut iisdem Clavim Bibliothecae per Localem Directorem repetendam, ac medio hujus Bibliothecam illico sub praescriptis Rubricis in Indicem referendum ac tutum disponere ac super effectu informare noverit eadem Praetitulata Dtio Vestra . . . « 5) Egri ciszt. konv. ltár. Vörös 1781. április 15. kel. lev.