Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1912
Tartalomjegyzék
9 hoz fordul, az egyetlen emberhez, akitől életében félt és aki öccse naplójából ismeri múltjának szégyenletes titkát. Nem is indul meg könyörgésén; kene'es szavakkal, de üres kézzel bocsátja'el magától. Az acél lelket nem csorbította ki az idő. Iván ezek után kész „férfiasán“ lemondani szerelméről, Ida pedig rászánja magát, hogy másik kérőjének, Nemere Sándornak nyújtsa kezét. Ennek atyja a püspök jószágkormányzója, akit vagyonosnak tartanak. Sándor férfi szíve egész melegével szereti Idát és mikor atyja, kinek a dolog nem tetszik, ellenvetéseket tesz, hivatkozik nagy szerelmére, amelynek tüzében jó hitvessé tisztulhatna bármely nő. Ida legfőbb büszkesége az atyja, kinek emlékét rajongó szeretettel ápolja. Atyja halá'ának titkáról mit- sem tud és Ivánhoz főként azért vonzódik, mert az egyszer megvédelmezte anyját rágalmazói ellen. Ezt be is vallja Sándornak. Már indulóban vannak az esküvőre, mikor megszólal a harang, hírül adva a püspök halálát. Az egybekelést elhalasztják. Sándornak távoznia ke’l, mert hivatalos kötelességei a püspökvárba szólítják. A Sass c a- ládban egyszerre feltámad a remény, hogy a püspök végrendelet nélkül halt meg, tehát örökölni fognak. Az öreg Nemere — aki egyszerre k'zd tisztába jönni a helyzettel — megerősíti őket tévedésükben, sőt még azt is tudtokra adja, hogy körülbelül két millióra rúg az örökség. Most tehát Sass Iván ismét előállhat; nincs többé szükség arra, hogy Ida feláldozza macát. Hogy a lányt az új tervnek megnyerjék, rútul rászedik. Azt mondják neki, hogy a püspök nagy vagyont hagyott rá, s a Nemerék, akik erről tudtak, ezt szeretnék csak kezével együtt megszerezni. Ida eleinte nem akarja hinni, hogy Sándor csak haszonlesésből akarta elvenni, azonban tanúja le-z annak, mikor Sándor, akit Sassék mindenféle lehetetlen kikötésekkel sőt sértegetésekkel akarnak visszalépésre bírni, szemébe vágja Sassnénak, liocy „gondoljon szégyenteljes múltjára!“ Ida felháborodásában rögtön határoz. Kimondja, hogy Sándort nem is szerette soha és tudni sem akar többé róla, mire az öreg Nemere gúnyosan jegyzi meg: „a szegény leánynak kellettél, de a püspök örököse kidobat.“ Sándor azonban még ezekután sem mond le a küzdelemről. Hontby naplóját, amelyből világosan kiderül, hogy Ida nem Honthy Attila, hanem Sass Miklós leánya s igy semmi joga sincs az örökséghez, közli a báróval. Haszonlesést színlelve azt mondja, hogy ha Ida kezét meg nem kapja, akkor előáll a bizonyítékkal s elüti a családot az örökségtől. A kelepcébe került Sass magára vállalja, hogy Idát hajlandóvá teszi a lépésre. E célból feltárja előtte születésének titkát. A leány kiábrándulása rettentő. Legszebb illúziói foszlanak szét egyszerre, megtudván, hogy nem Honthy Attila leánya. Azzal mindjárt tisztában van, hogy az örökség nem illeti meg. Hallani sem akar róla, legyen az árváké, akiknek a püspök szánta. Arra kéri Ivánt, hogy vigye el őt magával; engedelmes, hű
