Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1911
Tartalomjegyzék
22 ben íróasztala előtt ülve hallgatta a rend középponti hivatalnokainak jelentéseit, meghányván-vetvén velők a legközelebbi teendőket. Szent Benedek regulájának szellemétől áthatva, soha jelentősebb intézkedést nem tett mások tanácsának meghallgatása nélkül. Levelezését még a kisebb fontosságú ügyekben is mindig személyesen intézte. Vagy maga rótta fáradhatatlanúl, sokszor órákon keresztül apró, utoljára már szinte alig olvasható betűit, vagy pedig a fiatalabb rendtagok egyikét-másikát ültette íróasztalához és fel s alá sétálgatva mondta tollba közlendőit. Levelei mindmegannyi szép bizonyítékai fegyelmezett gondolkodásának s mindenre kiterjedő gondosságának. Nemcsak a tartalomra volt gondja, hanem a formára is. Ez jellemzi élőszóval elmondott, sokszor rögtönzött beszédeit is. Mondatszerkesztési módjában, egyes kedvelt fordulataiban visszatükröződnek a régies, választékosságra törekvő magyar stílusnak sajátságai, s ezzel egyúttal gondolkodásának alapvonása, a józan konzervativizmus. Nem a táblabíró-világ csökönyös maradisága, minden haladás kerékkötője, hanem a múlt értékes hagyományait fen- tartani óhajtó, pusztulásokat fájlaló gondolkodásmód, amely az igazi haladás és a sülyedés tünetei között okosan tudja megvonni a határvonalat. A rendtagok között nem állásának hódolatot követelő tekintélyével, hanem az igazi atyai szív szeretetével szokott mindig megjelenni. A legfiatalabbak is egészen bizalmas közelségbe jutottak hozzá. Nem tartotta azt, amit Plutarchos mond, Periklesről szólván, hogy a bizalmas érintkezés veszedelmes minden nagyságra nézve, mert meghitt társaságban nehéz a méltóságot és tekintélyt megőrizni. Egy alkalommal a rendtagokkal való bizalmas érintkezése szemet szúrt egy ridegebb felfogású főpapnak. „Apátur nagyon közel ereszti magához szerzeteseit“ mondotta neki. „Sohasem bántam még meg, méltóságos uram“ válaszolta a jóságos apát. Ugyanez a jóságos lelkűiét nyilatkozott meg beszédében és cselekvésében még idegenekkel szemben is. Akivel csak egyszer érintkezett, azt szeretetreméltó modorával feltétlenül megnyerte. Szószerint ráillettek Tacitus szavai, amelyekkel Agricolát dicséri: a jó embert könnyen kinézte belőle bárki, a kiválót szívesen. Egyéniségének lebilincselő varázsával igen sok jóakaratot biztosított nemcsak maga, hanem elsősorban — mert erre törekedett mindig — rendje számára. „Könnyű a zirczi apátnak, — mondotta egyszer egy nagytekintélyű rendfőnök — igen sok jó embere van a nagyurak között.“ Igaza volt. Jó emberei segítségével rendjének igen sok oly életbevágó fontosságú ügyét vihette dűlőre, amelyhez szinte a siker reménye nélkül fogott. „A jóság az emberi szív alaperénye, a többi mind rátámaszkodik. Magában véve jaég nem minden, de kezdete mindennek“ mondja egy szellemes francia író. Vajda Ödön lelkületűnek alaptulajdonsága volt
