Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1910
Tartalomjegyzék
14 hogy adományát időről-időre gyarapítani fogja, mig annyira nem szaporodik, hogy kamatja „egy, a magyar nyelvben és irodalomban szorgalommal és sikerrel jeleskedő főgimnáziumi tanulónak jutalmul ki lesz adható.“ Az emlékalapítvány immár az előirányzott összegre, nyolcszáz koronára, szaporodott s mostantól kezdve az intézethez kötött jutalomalapítványok állandó sorozatába jutott. Erről már megemlékezett a múlt évi Értesítő, de jól esik itt is, a legillőbb helyen, felele veníteni, mint a Szvorényi emlékezetének egyik időtlen időkig fenmaradó hirdetőjét s egy más eredetű, de célra hozzá hasonló elhatározás előhírnökét. Még alig hangzott el a hálás tanítvány mestert felidéző szava, még nem hervadt el a virág, melyet az ünnepi érzés hordott össze a megdicsőült tudós-nevelő márványemlékéhez, mikor egy újabb szó kezdte bontogatni szárnyait s egy más virág, a szív legszebb virága, a tanítványi hála, kezdett nyiladozni. Meglett férfiak, deresedé s megőszült emberek, Szvorényi régi tanítványai, akik látták jóságos arcát, hallgatták ékesen szóló ajakát s közvetetlenül érezték és tapasztalták szerető szivének melegét, fogtak ihletet a gyermeki szivek lelkesedésétől. A tanítványok legkülönbözőbb köreiben, itt is-ott is, mind köve- telőbben nyilatkozott meg az óhaj, hogy ők is intézményileg, magukhoz méltó módon, a legméltóbb és legáldásosabb módon, valamelyes ösztöndíj-alap létesítésével örökítsék meg az egri gimnázium büszkeségének, az ő országos nevű tanáruknak, illetőleg igazgatójuknak szívökben élő emlékét. A hála-érzés mélysége, az akarat tartós komolysága a mozgalom reményével kecsegtetett, s mikor a hálás tanítványok leghálásbika, Majzik Viktor úr, Heves vármegyének minden szépért s jóért lelkesedő alispánja, teremtő, szervező, összetartó tehetségeivel s erős akaratával oly sok áldásos intézménynek fáradhatatlan létesítője, a szívekben élő vágynak hangos szóval is kifejezést adott a maga köré gyűjtött egri iskolatársak előtt, az egyhangú lelkesedés a cselekvés sikerének nemcsak reményét erősítette meg, de teljes eredményét is biztosította. E sorok írójának, ki maga is büszke arra, hogy a Szvorényi iskolájának tanítványa, jutott a feladat, hogy az egész magasztos mozgalom rövidke történetét közvetetten tapasztalat alapján megírja, az intézet történetének számára megörökítse s egyúttal írásával azokat tájékoztassa, akik érzésre s a tanítványi élő hála tettre késztő erejére nézve egynek mutatták magukat a mozgalmat megindító, irányító s diadalra vivő egri tanítványokkal, de hazánk legkülönbözőbb részeiben elszórva, vagy a messze idegenbe kerülve — mert ilyenek is sokan vannak — az immár dicsőségesen befejezett mozgalomról tudomást nem szerezhettek. Tekintsék tehát intézetünk kedves volt tanítványai idei Értesítőnknek ezt a kegyeletes és örvendetes megemlékezését egyrészt a hála és köszönet kifejezésének a nyilvánosság szine előtt,
