Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
74 egy áhítatos kegyelet az egész, amint ünnepélyes mély csendben, lélegzet-elfojtva elmerül a hálás tanítvány mestert felidéző beszédének hallgatásába. Az ajak nem mozdul, de a könyes szem mély érzésről, szívet átjáró háláról beszél. A beszéd elhangzik s a meghatódott öreg diákcsapat megilletődött lélekkel a mester ércbe öntött képe elé járul, hogy a hervadó élő virágok mellé a szív soha nem hervadó hálakoszorúját rakja le. S ez a hála él, s a közel jövőben egy fényes tettben meg is fog nyilatkozni a régi jó nevelő-intézetnek, az Alma Maternek dicsőségére s talán még nektek is, de bizonnyal utódaitoknak hálára intő, hálára serkentő megjutalmazására. Felemlítettem ezt a lelkembe vésődött eseményt, hogy, ha szemtanúi nem voltatok volna ez ünnepélyes jelenetnek, legalább halljatok róla valamit. De felemlítettem s elétek állítottam azért is, hogy tanuljatok belőle. Tanuljatok mindnyájan, kik halljátok, de különösen véssék lelkűkbe azok, kikre nézve önképzőkörünknek ez a Tedeuma nyolc évi becsületes munkájúknak is Tedeuma, kik közül akárhány talán ma lépi át utoljára a jó öreg primusz sokat koptatott küszöbét. K. I.! Utravalóul sok igazat, sok jót, sok szépet kaptatok. Én az imént bemutatott ragyogó példa hatása alatt Madách szavaival csak egy parancsot kötök a lelkűtekre: „Az egyén szabad: Érvényre hozni mind, mi benne van, Csak egy parancs kötvén le: a szeretet.“ A szeretet először is önmagatok iránt, hogy tudjatok felemelkedni saját énetek ismeretéig és, igazán értve a szót, testetek-lelketek megbecsüléséig. A szeretet családotok, apátok, anyátok, véreitek, sőt embertársaitok iránt; a szeretet az élet iránt, mely arra tanít, hogy amit annyira szeretünk, mint életünket, miként lehet azt nem kihasználnunk, hanem minél nemesebben eltöltenünk. S végül a szeretet a jó nevelő intézet iránt, melynek szüléitek után legtöbbet köszönhettek, s mely abban nyilatkozik meg, hogy sohase haladtok el előtte anélkül, hogy szíveteknek egy húrja meg ne rezdülne, s vessen benneteket a végzet, valamerre tetszik, soha sem gondoltok tanulóéveitekre anélkül, hogy a gondolat mellett a hála mindig élő érzetében egyet ne dobbanna szerető szívetek. Nem az egyén kér hálát, az Alma Mater követeli a hálát! A Szvorényi tanítványai az intézet iránt rójják le hálájokat s a kötelességnek ezzel a tiszteletet érdemlő teljesítésével nyújtanak Nektek ragyogó példát. Áldás a Szvorényi emlékére, áldás a hálás tanítványok életére!! A beszéd elhangzása után Papp Kálmán VIII. o. t. elszavalta Szabó Kolos VII. o. tanulónak a Szvorényi emlékezetére írt pálya-
