Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909
Tartalomjegyzék
11 A tanítványai leikébe ilyenkor hullt nemes magból sarjadt ki, most ötven éve, a szabadság szellőjének meleg fuvallatára, a nemzeti szellemnek egy harmatos kis virága, melyet szerető gonddal ápolt s ápoltak és ápolnak őutána ez intézet falai közt, akik őtőle vették s veszik közvetve ma is az ihletet tanuló ifjúságunknak nemzeti történetünk irányában vezetésére. Nemzeti színe miatt mindjárt kifakadá- sakor el akarta tiporni ezt a gyönge virágot a felettünk megint úrrá lett idegen hatalom, de Szvorényi féltő szeretete és Juhász Norbert kemény akarata megoltalmazta S élt tovább a nemzeti szellem e kicsiny virága új meg új hajtásaiban, mint tanuló ifjúságunk önképző magyar iskolája, s él most is, egy teljes félszázad után, tizennyolc éves korában városunk egykori költő szülöttjének, Vilkovics Mihálynak nevére át- keresztelődvén. Szvorényi ékesen szóló ajka rég elnémult s koszorús pályamunkáját a magok idejében oly híres tankönyveivel együtt elérte, ami minden haladó nép és fejlődő nyelv íróinak könyveit, a legjobbakéit is eléri, főleg az elméletieket, az elavulás; de az a tény, hogy kora műveltségének színvonalát emelte velők és szellemi továbbfejlődésének alapjául szolgált, nem avult el, és nem is fog elavulni. Bizonyság rá, im', az Önök ittléte, mélyen tisztelt közönség, kik tanúi akartak lenni ez emléktábla leleplezésének, melyet annak az ötven évvel ezelőtt ebben az intézetben kisarjadt harmatos kis virágnak legújabb hajtásai, a Vitkovics-önképzőkör mostani tagjai, az ő emlékezetére állítottak. Ok nem hallhatták már a lelkesítő igéket Szvorényi ékesen szóló ajkáról, de látni és utódaikkal is láttatni akarják legalább képmását az ő nemes arcának, melyen nemzeti nyelvünk és irodalmunk tisztaságáért lángoló lelke tükröződött. Gyermekek állítanak emléket neki, a már-már szinte elfeledettnek s kérnek számára emlékezést. Különös jelenség! Nekem úgy tetszik, hogy az ő szellemétől megihletve kérik ezt, mintha sejtené hazáért dobogó romlatlan szívok, hogy vissza kell térnie nemzeti irodalmunknak Szvorényi tanításához, különben elsüllyed e nemzet menthetetlenül, s ez a föld, mire megöregszenek, nekik nem lesz már hazájok. Mert hova tévelyede t el az új író-nemzedék Szvorényi tanításától? Nem a haza folytonosságának tanúja többé. Világitó tornyul kellene szolgálnia a nemzet előtt, hogy gondolkodását, érzését, egész tevékenységét nemzeti történetünk irányában kalaúzolja, s e helyett lidércfénnyé vált, mely rothadásból támad, s a nemzeti szellemet megrontó erkölcstelenség szennyes posványába rántotta le magához. Hol van nyelvében, amit Szvorényi tanított, a tisztaság, az ízlés, az illendőség? Ha szólni tudna ez az ércajak, ezt kiáltaná legíinnepeltebb íróinknak is fölökbe: „írtok magyarul, de a ti magyar nyelvetek idegen, nemzetközi szólásokkal és fordulatokkal felhigított zagyvalék, idegen, nemzetközi érzés, gon
