Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1909

Tartalomjegyzék

118 ki volt szabva, az Idegenforgalmi Vállalat mindenre figyelmes meg­bízottjainak s főt. Mózer Sándor karkáplán úrnak hálára kötelező szíves kalauzolása mellett a pozsonyi nevezetességeknek, u m. a Szent­háromság-templom, a Mihály-kapu és torony, az Országház, a Klarisz- szák temploma, a koronázási székesegyház, a várrom, a városi színház, a Mária Terézia-szobor, a városház, a jezsuiták és ferencrendiek tem­ploma s a prímási palota megtekintésével telt el. Délutáu 4 óra 18 perckor Esztergomba indultak, hol este a csavargőzös-állomáson Dom- bay Nárcisz főgimnáziumi tanár úr várt az érkezőkre, akinek fárad­ságos rendezői munkájáért, nemkülönben a főt. Szent Benedekrend esz­tergomi társházának támogató érdeklődéséért e helyről is köszönetét mond a testvér-intézet. Az utolsó napon, május 8-án, szentmise után, mindenütt szíves fogadásra és szakértő magyarázatra találva, sorra nézték a főszékes- egyliázat, a Bakacs-kápolnát, a szent István első vértanú kápolnáját, a kincstárt, az érseki képtárt és a városházat. A kellemes hangulatot, mely a legkisebb baj nélkül jól sikerűit kirándulás utolsó pontján a vezetőket s tanulókat kísérőikkel egyetemben eltöltötte, csak fokozta s az esztergomi tartózkodást nagyon emlékezetessé tette Kohl Me- dárd püspök úr Öméltóságának kitüntető érdeklődése az egri diákok iránt. Felkereste őket a hajóállomáson, leereszkedő nyájasságával el­vegyült köztük s jóságos tekintetével messzire elkísérte a hazafelé vitorlázó, érzésben s tudásban egyaránt gazdagodott kiránduló csapatot. 10. Hivatalos látogatások. Tankerületünk kir. főigazgatója, Spitkó Lajos kir. tanácsos, február hó 13—16. napjain végezte hivatalos látogatását s az intézet anyagi, fegyelmi és tanulmányi állapotáról szerzett tapasztalatait és ezek alapján az intézetnek minden irányban még tovább fejlesztését célzó észrevételeit, utasításait és jótanácsait a 16-án megtartott tanulmányi értekezleten közölte a tanári testülettel, befejezésül általánosságban kijelentve, hogy „az intézet kegyura, minden külső segítség nélkül, állandóan ritka bőkezűséggel gondosko­dik az intézet mindennemű anyagi szükségeiről, a tanári testület pedig teljes odaadást és lankadatlan buzgöságot fejt ki a nevelési és a tanítási munkában“. — Intézetünk kegyura, Vajda Ödön zirczi apát, ápril hó 15 — 20. napjait szentelte arra, hogy a tanuló ifjúság és a tanári testület újabb szükségleteit számba vegye s a jövő tanévet illetőleg közvetetlen tapasztalatai és értesülései alapján tehesse meg intézkedéseit. — Bély Mihály tornafelügyelő, kit a vallás- és köz- okt. m. kir. minisztérium f. é. 43.865. sz. rendeletével „a tanuló ifjúság iskolai testi nevelése és a testgyakorlás tanítása körül való tájékozó­dás végett“ küldött intézetünkhöz, június 6. és 7. napján tett eleget küldetésének s tapasztalatait és jótanácsait a június 8-án megtartott értekezleten közölte az igazgatóval és a tanári testület illető tagjaival.

Next

/
Thumbnails
Contents