Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1907
Tartalomjegyzék
56 való volt, írói megjegyzései erre vallanak. Az ő szemében abban a korban, mikor VII. Gergely pápa és utódai nagy harcot vívnak a papi coelibatusért, mikor a clunyiek az erkölcsi megújhodásért küzdenek, Imre herceg erényei között legnagyobb volt a szüzesség. „Szent Imre herceg a gyönyörűségnek tüzét hordozta keblében, de az meg nem égette." Ennek csodálatára mintegy fölkiált „nagy erény ez, bámulatos erény.“ És épen azért Imre egész legendája tulajdonképen a tiszta, ártatlan élet magasztalása. A mi a legenda szerkesztésének idejét illeti, arra a legenda adatai nyújtanak felvilágosítást. Pray György erre vonatkozó érveit három pontban foglalta össze.1 A bevezetés ama szavait, hogy Pannónia — úgyszólván, a mi időnkben tért meg, — Sz. László korára vonatkoztatta, mert valójában ekkor lett a kereszténység nemzeti vallásunk. Csakhogy Poncelet szerint ezen szavak nagy átalánosságban értendők, úgyhogy a szerző az apostolok korát s a mi nemzetünk megtérésének idejét hasonlítja össze.2 Különben is a legendában ezen mondatban Sz. István neve külön ki van téve, a régi írók szokásos nagyításával tisztán Sz. István érdemének tudja be a magyarság megtérését. Elfogadhatóbb Pray második érve. Midőn a legenda írója Konrád vezeklésénél beleszövi „a mi időnkben történt“, evvel elárulja, hogy ekkor már élt. Konrád vezeklése VII. Gergely pápa korába esik, ki 1073—85-ig uralkodott, de mindenesetre 1091 előtt volt, mert akkor Fábián kancellár, aki az esetet Szent Lászlónak jelentette, már nincs Fehérvárott. A szerző a legendát VII. Gergely pápa és Szent László korában még nem írhatta meg, mert mindkettőről, mint elhunytakról emlékezik meg. „Ad vicarium beati Petri Hildebrandum, qui romanae sedi tunc prae- fuit“ . . . , „regi Ladislao, qui tunc temporis Pannóniáé praefuit . . . “ A legenda megírásának ideje Kálmán királyunk korába esik. A szerző ugyanis Eusebius látomását Konstantinápolyból tudja meg azon alkalomból, hogy Almos herceg ott időzött. Álmos herceg ezen konstantinápolyi tartózkodását történetíróink 1110-ik évre teszik. Ezen időtájban keletkezhetett a legenda szövege. Mátyás Flórián az évet közelebbről a praefatio azon mondatából litant, rore tuae miserieordiae exstingue.“ I. Petr. 2, 11.; az ötödik fejezetben „Hi se- quuntur agnum, quocunque ierit. . . “ Apoealypsis 14, 4.; „ ... in utroque sexu beatam et integram divinitatis habitare plenitudinem . .. “ Colosa. 2, 9.; a hetedik fejezetben „ . . . quod et Alii, qui naaeeutur et exsurgent. . . “ Ps. 77, 6.; „séd quoniam ipse, qui Lazarum suscitavit . . . “ Joh. 11, 39.; „ibique misericordiam exspeetavit... “ Ps. 146, 3.; „ . . . séd Dominus non ostendit in illő virtutem .. . “ Ps. 30, 22.; „ . . . ipse est etiam ex eorum numero, qui ante thronum Dei cantant cantioum novum, quod nemo potest ca- nere, nisi is, qui virgo est... “ Apoealypsis 14, 3, 4. 1 Pray: Dissertatio de S. Emerico p. 84—86. a Poneelet i. m. p. 479.
